Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lassúnak tartja az afganisztáni haladást Obama

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 30. 13:57

“Túl lassú az előrehaladás” Afganisztánban a korrupció és a kábítószer-kereskedelem elleni harc terén – mondta Barack Obama amerikai elnök az NBC televíziónak, miután visszatért az ázsiai országban tett villámlátogatásáról.

Arra a kérdésre, hogy Hamid Karzai afgán elnök hogyan viszonyul korrupcióhoz és drogkereskedelemhez, Obama kijelentette: “Úgy vélem, hallgat (az Egyesült Államokra), de az előrehaladás túl lassú, és megpróbáltuk meggyőzni, hogy mindenképpen azonnal kell cselekedni".

Amerikai illetékesek szerint a korrupció volt az egyik kérdés, amelyet Barack Obama a félórás találkozó alatt megvitatott Hamid Karzaival.

Obama látogatása után egy nappal, hétfőn Mike Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke utazott Afganisztánba, és figyelmeztette Karzait: lépjen fel határozottabban a korrupció ellen, ellenkező esetben tönkreteheti az új amerikai stratégiát.

Az amerikai elnök interjúját az NBC helyi idő szerint kedd reggel sugározza, de a televízió hétfő este közzétett belőle részleteket.

CímkékAfganisztán