Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katonák Libanonban

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: archív felvételek, Szász Márton alezredes archívuma |  2021. december 6. 7:19

Az ENSZ katonák legfőbb fegyvere a kék sisak – fogalmazott a honvedelem.hu kérdésére Szász Márton alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Hadműveleti Csoportfőnökség, Nemzetközi Műveletek Főnökség kiemelt főtisztje, akivel a libanoni magyar részvétel múltjáról és jelenéről beszélgettünk.

Szász Marton alezredes

„A UNIFIL (United Nations Interim Force in Lebanon) az ENSZ egyik legrégebbi és ma is az egyik legnagyobb létszámú békefenntartó missziója, amely — a 2006. július 12-én indított és 34 napon keresztül tartó Libanon elleni izraeli katonai akciót követően — az ENSZ BT 1701. számú határozatával erősödött meg és bővült ki mind létszámát, mind pedig feladatkörét illetően” – emlékeztetett Szász Márton alezredes, hozzátéve: a misszió bővítésével párhuzamosan nagyon sok új ország – köztük Magyarország is - jelezte részvételi szándékát.

„Hazánk csatlakozásáról a 44/2006. országgyűlési határozat rendelkezett, amely kezdetben hat katonai térképész kiküldéséről döntött, majd egy újabb kormányhatározat ezt tíz főre bővítette. Azt hozzátenném, hogy végül mindössze négy katonai térképész – két tiszt és két altiszt - képviselte hazánkat 2006 novemberétől egészen 2020 februárjáig, akik a UNIFIL főparancsnokságának törzsében, Naqourában teljesítettek szolgálatot” - mondta az alezredes.

Libanon_

A dél-libanoni békeműveletben szolgáló magyar katonatérképészek azokban a szakfeladatokban vettek részt, amelyek geoinformációs támogatást igényelnek. „Kiemelt feladataik közé tartozik például a Libanont és Izraelt elválasztó úgynevezett Blue Line pontjainak kijelölése, az ENSZ csapatok papír- és digitális térképekkel történő ellátása, földmérési és objektumkitűzési feladatok, illetve kiképzések és szakmai foglalkozások megtartása” – tette hozzá Szász Márton, kiemelve: mindezen felül térképészeti támogatást nyújtottak a műveleti területen történő incidensek technikai kivizsgálásához is.

Szász Márton alezredes emlékeztetett: 2006-2018 között folyamatosan négy katonatérképész látott el szolgálatot a műveleti területen, majd 2018-ban a Többnemzeti Szárazföldi Kötelékkel való együttműködés keretében ment ki három törzstiszt, illetve egy három fős robbanóanyagkereső-kutyás team, – az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredtől - akik fél éven keresztül a Nyugati Szektor Parancsnokságon láttak el szolgálatot.

Az alezredes hangsúlyozta azt is, ugyan 2018-ban megszűnt a Magyar Honvédség kontingens szintű hozzájárulása az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszióban (UNFICYP), de hazánk folyamatosan kereste a lehetőséget a missziós szerepvállalás bővítésére. „A nemzetközi szervezetek által végrehajtott közös béketámogató feladatokban – a vállalt kötelezettségek és elvárások alapján – aktívan, a Nemzeti Katonai Stratégiában meghatározott ambíciószinttel összhangban vállalunk szerepet. Magyarország célja a közel-keleti régió stabilitásának és biztonságának előmozdítása, ezen belül nagy hangsúlyt kap a nemzetközi terrorizmus elleni harc” – húzta alá.

Ennek a nyitásnak a keretében - 2019 novemberében - négy törzstisztet küldtünk ki Libanonba, akik az ENSZ UNIFIL ír-lengyel zászlóaljánál klasszikus törzsbeosztásban szolgáltak, közben folytak a tárgyalások a lengyel féllel egy nagyobb létszámú magyar katonai hozzájárulásról – mondta Szász Márton alezredes, hozzátéve azt is, hogy a magyar kormány végül az 1737/2020. számú határozatában döntött az UNIFIL-ben való magyar katonai szerepvállalásról. Ennek értelmében a Magyar Honvédség állományából legfeljebb húsz fő - váltási időszakban negyven fő - az UNIFIL ír-lengyel zászlóalj lengyel századába integrálódik be. Ők klasszikus könnyűlövész beosztásban teljesítenek szolgálatot.

Libanon_2

A katonák felkészítésével kapcsolatban az alezredes aláhúzta: a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) komoly értékkel bír a libanoni misszió tekintetében, azonban a feladat jellege időközben jelentősen változott. „Az ENSZ-nek vannak olyan standard eljárásai, amelyet kizárólag a BTKK képes biztosítani, de ezen felül a UNIFIL-nek szüksége van egyéb felkészítésre is, amelyet az eddig szerzett tapasztalatok határoznak meg. Jelen pillanatban a magyar katonák hat hétig vannak Lengyelországban, ahol a terepen végrehajtott szaktevékenységeiket közösen gyakorolják lengyel kollégáikkal, a valóságot megközelítő szituációkban. Ez tartalmazza a különböző őrzésvédelmi, bázisvédelmi, járőrözési feladatokat, a készenléti szolgálatok ellátását, a terepen történő mozgás módozatait, a szituációs lőgyakorlatokat, de felkészülnek arra is, ha a probléma eszkalálódik, vagy ha a civil lakosság megvédésére van szükség. Hangsúlyoznám: ezt mind önvédelmi jelleggel hajtják végre, mert az ENSZ katonák legfőbb fegyvere a kék sisak, de attól függően a fegyvereiket tudni kell használni” – tette hozzá.

Libanon_1

Az alezredes kiemelte: jelen pillanatban a műveleti területen szolgáló magyar katonák feladatai közé tartozik az ellenőrző áteresztő pontok működtetése, a komplex járőrözési feladatok – önállóan és a libanoni erőkkel (LAF), illetve van egy időszak a hat hónapos periódusban, amikor kitelepülnek egy határmenti bázisra és ott látnak el különböző feladatokat.

A missziók veszélyességi besorolásának kilenc fokozata közül a UNIFIL-t az ötödik kategóriába sorolják, magyarán egy mérsékelten veszélyes misszió. Ebben a műveletben a nemzetközi szervezetek katonája alapvetően nem célpont, ugyanakkor a két ország között továbbra sem konszolidált az állapot, nem beszélve a Libanon keleti részét uraló Hezbollahról. Éppen ezért bizonyos helyzetekben – ha például a járőr a helyi lakossággal találkozik – nagyon nagy diplomáciai érzékre van szükség – hangsúlyozta Szász Márton alezredes.

Libanon_3
Kapcsolódó cikkek