Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Medálparádé és „hazafutás” Szarajevóban

Szöveg: Csurgó Gizella õrnagy (Szarajevó)<br /> |  2010. január 12. 9:50

Még néhány nap, és befejezi külföldi szolgálatát Szarajevóban az MH EUFOR kontingens ötödik váltásának állományába tartozó 141 magyar katona, akik Európai Unió ALTHEA hadműveletében való részvételért átvehették az Európai Biztonságvédelmi Szolgálatért járó medált, és a Javier Solana főtitkár aláírásával ellátott emléklapot.

A medálok és az emléklapok átadásra január 08-án délelőtt került sor a szarjevói BUTMIR tábor sportcsarnokában. A bensőséges ünnepségen részt vett az Bosznia-Hercegovinai EUFOR főparancsnokság parancsnokhelyettese és törzsfőnöke, Juan Antonio Diaz Cruz és Gerhard Kemmler dandártábornok, a Nemzetközi Manőver Zászlóalj vezető állománya, illetve több szövetséges nemzet képviselője is.

Varga Sándor Zoltán őrnagy, a magyar kontingens parancsnoka felsorakoztatta az állományt, majd fogadta a Szarajevóban tartózkodó állomány nemzeti rangidősét, Siposs Ernő Péter ezredest. Az ezredes beszédében megköszönte az állomány hat hónapos tevékenységét. Elmondta, hogy a kontingens katonái fegyelmezett, kitartó munkájukkal méltó módon képviselték hazánkat, kivívták az elöljárók elismerését. Hozzátette: alig egy hét múlva kiérkezik az MH EUFOR Kontingens hatodik váltásának első csoportja és megkezdődik a beosztások átadás-átvétele.

A jelenlegti kontingens 2009. júliusában utazott ki a hadműveleti területre. A Nemzetközi Manőver Zászlóalj kötelékében szolgálatot teljesítő lövész-század (Alpha-Company) 108 katonájával július 31-én érte el a készenlétet. Meghatározott rendben látta el a TACRES-QRF és Follow on Forces szolgálatot, miközben folyamatos és változatos kiképzéssel fejlesztette a katonák állóképességét és szakmai ismereteit. A lövész század három századszintű, és két zászlóaljszintű gyakorlaton vett részt az ország más-más laktanyáit és kiképző bázisait használva.

A kiképzés szerves részét képezte a napi rendszeres sport tevékenység, a magyar katonák szép számmal vettek részt a szeptemberben megrendezett félmaratoni távú futóversenyen. A missziós időszak alatt hat katona teljesítette futásban a Szarajevó – Tata közötti távolságnak megfelelő 543 kilométert. Elsőként Pohner Tamás törzsőrmester, az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonája „ért haza" a múlt év szeptemberében.

 

 

(A hadműveleti területre készülő MH EUFOR Kontinens hatodik váltásának katonáit január 8-án, ünnepélyes keretek között búcsúztatták el Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A rendezvényről készített tudósításunkat itt olvashatják el.)