Szerbiában és Koszovóban is a NATO-támadásra emlékeztek
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. március 25. 6:28Koszovó háláját fejezte ki, Belgrádban viszont az áldozatokat gyászolták szerdán, a Szerbiát sújtó NATO-légicsapások megindításának 11. évfordulóján. Hashim Thaci koszovói miniszterelnök a függetlenség felé vezető út kulcsfontosságú pillanatának nevezte a NATO beavatkozását, és háláját fejezte ki a politikai és katonai vezetőknek a támogatásért.
Az észak-atlanti szövetség 1999. március 24-én indította el légi hadjáratát Szerbia ellen. A hetvennyolc napig tartó légicsapás-sorozat “az ország felszabadulásával végződött, ami megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy Koszovó létrehozza saját államát és demokratikus identitását" – mutatott rá Thaci.
Hozzáfűzte, hogy “Koszovó polgárai, valamint Európa legfiatalabb országának demokratikus és szabad intézményei hálásak minden politikai és katonai vezetőnek azért a jelentős és feltétel nélküli támogatásért, amelyet a kulcsfontosságú pillanatokban nyújtottak".
Belgrádban délben egy percig szóltak a szirénák a légicsapások áldozatainak emlékére. A szerb ortodox egyház vezetője, Irinej pátriárka a Belgrád központjában álló Szent Márk-templomban tart majd gyászmisét. A szerbiai fővárosban még mindig sok helyütt láthatóak a bombázások nyomai, a néhai Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök fő hatalmi központjai továbbra is romokban hevernek.
A NATO a légicsapásokkal rákényszerítette Milosevicset, hogy vonja ki Koszovóból a szakadár koszovói albán gerillák ellen fellépő szerb fegyveres erőket. Koszovó 2008. február 17-én kiáltotta ki függetlenségét. Szerbia azonban továbbra is szakadár tartományának tekinti az új államot, és a hágai Nemzetközi Bíróság elé vitte a függetlenség egyoldalú kikiáltásának ügyét.