Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Üres képernyőt néztek a légtérellenőrzők

Szöveg: Szűcs László |  2010. április 19. 13:20

Hétfőn 12 órától feloldották a Magyarország feletti teljes légtérzárat, amely pénteken 19 órától volt érvényben. A napokon keresztül tartó repülési tilalom nemcsak a polgári, hanem a katonai gépekre is vonatkozott. Ennek ellenére az ország légtere természetesen nem maradt védelem nélkül.

Hétfőn déltől ismét repülhetnek a repülőgépek Magyarország felett. Az izlandi vulkán kitörése során levegőbe került hamu miatt pénteken 19 órától elrendelt légtérzár nemcsak a polgári, hanem természetesen a katonai repülőgépekre is vonatkozott.

– Természetesen az ország légterének védelmét a NATO előírások és szabályzók szerint, a magyarországi teljes légtérzár ideje alatt is elláttuk – árulta el a honvedelem.hu érdeklősére Berec Zoltán ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis törzsfőnöke.

Szücs József mk. alezredestől. az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred parancsnokhelyettesétől megtudtuk: a légtérzár a repülők számára jelentett korlátozást, a légtérellenőrző rendszer természetesen ez idő alatt is a törvényi előírásoknak megfelelően működött. A légtér letapogatása a Magyar Honvédségben rendszerben lévő eszközökkel péntek 19 óra és hétfő 12 óra között is folyamatos volt.

1595900428
Szücs alezredes hozzátette: a légtérzár ideje alatt a katonai légtérellenőrzők szorosabbra fűzték az együttműködést a polgári légiforgalmi irányítószolgálatokkal, elsősorban a Hungarocontrollal, különösen abban az időszakban, amikor semmiféle repülés nem volt engedélyezett az ország felett. Amikor pedig engedélyezték a vizuális látás alapján történő repüléseket, e repülések jogszerű végrehajtását ellenőrizték a veszprémi székhelyű katonai alakulat szakemberei.

– Nagyon furcsa volt a légi irányító központunkban – ahol a polgári légi irányításhoz hasonlóan mi is látjuk az ország feletti aktuális légi helyzetet – az üres képernyőt nézni az elmúlt hétvégén. Ilyen még nem fordult elő katonai pályafutásom során – mondta a légtérellenőrző ezred parancsnokhelyettese, és hozzátette: ügyeletes parancsnokként arra hívta fel a szolgálatban lévő szakemberek figyelmét, hogy az üres légtér ellenére továbbra is fokozott figyelemmel kell elvégezniük a számukra meghatározott feladatokat.

Magyarország feletti teljes légtérzárra egyébként még soha nem volt példa. A 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások után hazánkban is korlátozások léptek életbe, de akkor sem állt le teljesen a repülés. Emellett pedig – tudtuk meg Szücs József alezredestől – a koszovói konfliktus ideje alatt volt példa arra, hogy egy ideiglenes légtérből kitiltották a polgári repülőgépeket, ott csak a NATO légierők eszközei hajthattak végre hadműveleti repüléseket. A polgári forgalom azonban más légterekben zavartalanul zajlott.

1595900428