Félidejéhez érkezett a pápai repülőtér új irányítótornyának építése
Szöveg: Nyulas Szabolcs | 2015. augusztus 14. 14:50Várhatóan az év végére elkészül a pápai katonai repülőtér új írányítótornya. Az áprilisban indult építkezést és a már álló tornyot augusztus 14-én mutatták be a sajtó képviselőinek.
Videó
Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka azt mondta: a repülőtér fejlesztését egy 2022-ig szóló, a kormány által is jóváhagyott terv alapján hajtják végre. Ennek része a hamarosan felépülő új irányítótorony is, amely nem csak magasabb, de sokkal korszerűbb is lesz a jelenleginél. A régi torony 14 méteres magasságával szemben az újé eléri a 41 métert, ami azt jelenti, hogy – a körkörös panorámának is köszönhetően – teljes rálátást biztosít a bázison zajló munkafolyamatokra. A parancsnok a honvedelem.hu-nak elmondta azt is, hogy terveik szerint akár már novemberben megindulhat a torony próbaüzeme, és ha a létesítmény megkapta a szükséges engedélyeket, akkor ezt követően üzembe is állhat.
Szólt arról is, hogy a repülőtér 2005-ös újranyitása óta folyamatosan emelkedik annak kihasználtsága: míg 2006-ban összesen mintegy 1200 műveletet hajtottak végre, addig tavaly előtt már elérték a 9000 le- és felszállást, idén pedig 10-11.000 műveletre számítanak. Ezzel a pápai bázisrepülőtér a legforgalmasabb magyar katonai repülőtérnek számít – tette hozzá.
Bódai Miklós százados, a bázisrepülőtér légiforgalmi irányító központjának parancsnoka arról beszélt, hogy az épület még nem szerkezetkész, de a vasbeton elemek már elérték a 32 méteres magasságot, és folyik az irányító kabin kialakítása is. A nyolcemeletes toronyban – a bázis jövőbeni, maximális kapacitása mellett – kilencen dolgozhatnak majd.
Fotó: Galovtsik Gábor