Kiképzés, szinten tartás, biztonság és kulcscsomó

Búvárpalackok katonás rendben

Persze nem mindenhol ekkora a csönd. Például a balatonlellei szabad strandon éppen nagy a nyüzsgés: merülésre készülnek az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred búvár-tűzszerészei. Ahol nyáron a strandolók fürdőlepedői sorakoznak egymás mellett, most katonás rendben búvárpalackok fekszenek, a teljesen vízhatlan, fekete színű gumiruhába, illetve zöld, vízálló kezeslábasba öltözött katonák pedig a parton hallgatják Csurgó Attila alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka rövid eligazítását; még messziről is jól hallatszanak a „kiképzés", a „szinten tartás"  és a „biztonság"  szavak.

„Kiképzésre jöttünk Balatonlellére" – mondja az alezredes, miután meghatározta a felsorakozott katonák számára a mai nap feladatait. „Mégpedig az alaprendeltetésből adódó egyik feladatunkra, az úgynevezett területmentesítésre készülünk, a valósághoz legjobban hasonlító körülmények között" – teszi hozzá.

A „magyar tenger" alacsony vízállása ezúttal kapóra jött az alakulat katonáinak, hiszen így nemcsak a tűzszerészek, hanem a búvárok és a hadihajósok is tudják gyakorolni az együttműködést. Ami egészen pontosan azt jelenti, hogy a tűzszerészek a sekélyebb részeken műszerekkel vizsgálják át a kijelölt területet, a búvárok a mélyebb vízben merülnek, miközben a hadihajósok a rohamcsónakokkal biztosítják munkájukat.

A kiképzés helyszínéül nem véletlenül választották a Balatont. Az alacsony vízállás és az ennek köszönhetően megváltozott áramlások miatt az elmúlt hónapokban ugyanis a korábbi évek átlagánál jóval több bejelentés érkezett a tó mellett fekvő településekről, hogy a parton, illetve a vízben robbanószerkezetet vagy annak látszó tárgyat találtak. A március 19. és szeptember 29. közötti 17 bejelentés közül tíz esetben szerencsére kiderült, hogy a fürdőzők által robbanószerkezetnek vélt tárgy valójában ártalmatlan fémdarab. Hétszer viszont valóban második világháborús robbanótest miatt vonultak ki a tűzszerészek. Ezek közül két esetben Balatonlellére, ahol a strand területén mindkét alkalommal egy-egy POMZ–2 típusú akna került elő a vízből.

„Ezt a gyalogság elleni botlódrótos repeszaknát a szovjetek használták, és az elmúlt években többet is találtunk belőle a Balatonban" – mondja Vörös Mihály főhadnagy, járőrparancsnok, az ezred speciális tűzszerészszázadának parancsnoka, a kiképzés vezetője. Hozzáteszi: 1944 telén a német és a szovjet csapatok farkasszemet néztek egymással a Balaton két partján. Mivel a rendkívüli hideg miatt a tó befagyott, a németek többször is a jégen kíséreltek meg támadást – elsősorban a legkeskenyebb részen, Tihany és Szántód között. Ekkor telepítették a szovjetek a POMZ–2-es aknákat. Aztán a harcok elmúltával és a jég elolvadásával a robbanószerkezetek a vízbe kerültek, s így bukkanhatnak még ma is rájuk.

Vörös főhadnagy szerint a mostani kiképzés azért is hasznos, mert ennyire komplex foglalkozást nem tudnak szervezni saját maguknak az újpesti hadikikötőben – ott ugyanis még az idei aszályos évben is jóval mélyebb a víz. Márpedig a nyári hónapok eseményei is bizonyítják, szükség van ezen képességük szinten tartására, hiszen bármikor szükség lehet tudásukra egy-egy éles helyzetben is.

Amíg beszélgetünk, a búvár-tűzszerészek megindulnak a mélyebb víz felé. A partnál éppen csak bokáig ér a víz, háromszáz méterrel beljebb – a biztonságos fürdőzés határát jelölő piros színű bójáknál – azonban már két és fél méter a vízszint. Itt már lehet gyakorolni a merülést és az MW1630B típusú víz alatti aknakutató műszer használatát. Erről az eszközről tudni kell, hogy 40 méterig vízálló és 30–40 centiméter mélyen is képes kijelezni az iszapban található bármilyen fémtárgyat – sorolja az értékes műszer paramétereit Vörös főhadnagy.

Eközben a parttól alig néhány méteres távolságban a vízhatlan gumiruhába öltözött tűzszerészek a fövenyt és a nádast ellenőrzik. Ők a VMH–3 típusú könnyű aknakutató műszert használják, amely ugyan szárazföldi használatra készült, de 40 centiméteres vízmélységig folyókban vagy tavakban is tökéletesen használható.

Mint az alakulat minden kiképzési foglalkozásán, most is kiemelt figyelmet fordítanak a katonák biztonságára. A partról mentőbúvár figyeli a békaemberek minden mozdulatát, a vízen pedig egy rohamcsónakban az alakulat hadihajósai állnak készenlétben arra az esetre, ha valamelyik társukat menteni kellene. Szerencsére azonban jól összeszokott, több éve együtt dolgozó csapat érkezett erre a hétre Balatonlellére, így nagyon minimális az esélye bármilyen balesetnek…

Egy „veszélyt" azonban tartogat a „valós körülmények közötti kiképzés" – bármikor előfordulhat, hogy éles robbanószerkezetre bukkannak a vízben vagy éppen a parton a foglalkozáson részt vevő katonák. „Mivel nekünk itt a helyszínen nincsenek hatástalanításhoz szükséges eszközeink, ebben az esetben a kollégáink segítségét kérnénk. Azaz Budapestről rendelnénk ide az úgynevezett napos járőrt, hogy szállítsa el, illetve semmisítse meg a robbanótestet. Addig természetesen le kellene állítanunk a kiképzést. Szerencsére azonban eddig még semmiféle veszélyes eszközt nem találtunk" – mondja Csurgó Attila alezredes.

Beszélgetésünket jellegzetes hang szakítja félbe, még messziről is jól hallhatóan sípol az egyik műszer – azt jelzi, fémtárgy lapul a homokban. Vörös főhadnagy a rádión érdeklődik: mit találtak a térdig vízben álló tűzszerészek. „Csak két kulcs!" – reccsen az éterben a válasz. Valaki most biztosan örülne, ha tudná, a katonák megtalálták a nyáron elvesztett kulcscsomóját…

Fotó: Rácz Tünde