Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsony 1800 kilométerre az otthontól

Szöveg: honvedelem.hu |  2009. december 26. 22:18

Ciprus, a Földközi-tenger keleti részén fekvő kis sziget ideiglenes otthont ad egy apró magyar kolóniának, 84 békefenntartó katonának, akik az ENSZ nemzetközi missziójában (UNFICYP) szolgálnak. A szeretet ünnepe a hazától 1800 kilométerre is legalább olyan jelentős, mintha megszokott környezetében lenne az ember. Sőt, talán itt még fontosabb..

Karácsonykor a katonák távol otthonuktól, családjuktól szolgálati feladataik teljesítése mellett várják az ünnepet, sőt titkon még az ajándékokat is.Az adventi időszakban a magyar katonák közül mindenki igyekezett kisebb-nagyobb ajándékokat vásárolni, a szerencsésebbek – akiknek módjuk volt hazautazni és családjuk körében tölteni az ünnepet – szeretteik részére, a többség pedig bajtársai részére.

A családtól, rokonoktól és barátoktól távol lévő katonák ugyanis szeretnék minél meghittebbé és családiasabbá tenni maguk számára az ünnepet.

A karácsonyvárás időszakát néhány fontos esemény is színesítette. December 11 – 13. között tartózkodott Cipruson az ilyenkor immár hagyományosnak számító magas rangú magyar katonai delegáció, dr. Füredi Károly és dr. József Péter Honvédelmi Minisztériumi szakállamtitkárok vezetésével. A vendégek ellátogattak az UNFICYP központjába Nicosiába ahol a Force Commander fogadta a bizottságot és elismerően nyilatkozott a magyar kontingens teljesítményéről. Ezután Famagusta a szektorparancsnokság következett, ahol Sándor Ferenc alezredes a Magyar Kontingens parancsnoka tartott tájékoztatót a kontingens helyéről szerepéről a misszióban. Délután utazás az ütközőzónán át a magyar szakasz „felségterületére" Athienouba, ahol a látogatók megtekintették a magyar katonák táborát, meghallgatták a szakaszparancsnok jelentését. Az ezt követő ünnepi állománygyűlésen Füredi Károly köszöntötte a magyar kontingens tagjait és átadta a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar nevében az ünnepi jókívánságokat és ajándékokat.

1595895023
 

December 17-én rendezték meg az UNFICYP parancsnokságán a hagyományos karácsonyi ünnepséget, a Christmas Carol-t, ahol az argentinok, szlovákok, angolok és írek mellett a magyarok is képviseltették magukat egy kórussal. A magyar kontingens tagjai, a felkészülésnek és a próbáknak köszönhetően nagy sikerrel adták elő műsorukat, amely magyar karácsonyi énekekből állt.

1595895023
A mozgalmas adventi időszak után szinte észrevétlenül érkezett meg Ciprusra a szenteste, amikor a szlovák-magyar-horvát békefenntartó zászlóalj közös vacsorával emlékezett meg a szeretet ünnepéről a szektorparancsnokságon. A katonák apró figyelmességekkel ajándékozták meg egymást, tették családiasabbá és meghittebbé az ünnepet. A hagyományos éjféli misére – melyet a szlovák kontingens tábori lelkésze két nyelven celebrált – megtelt a kis kápolna.

December 26-án a magyar kontingens Athienouban, a Szent István Táborban tartotta közös karácsonyi ünnepségét. A táborban 45 katona szolgál, akik az őrizetükre bízott 75 négyzetkilométeres területet a nap 24 órájában figyelik, folyamatos járőrözéssel.

Az ünnep főszereplői természetesen itt is a szakácsok voltak, hiszen mi mással lehetne legjobban a karácsony hangulatát visszaadni, ha nem az ünnepi ételekkel. Mivel a ciprusi magyar békefenntartók számára a karácsony sem adott mentességet a szolgálat alól, az ünnepek alatt ugyanúgy kell járőrözni, készenlétet biztosítani, mint az év többi napján. Az ünnepi asztal áldásából és a „katonacsalád" ünnepi hangulatából azonban mindenki részesült, bár lehet, hogy gondolatban többségük otthon, Magyarországon volt egy kicsit, ki-ki a saját családi tűzhely, a szobában felállított karácsonyfa mellett…

1595895023

 

1595895023
1595895024

 

1595895024