Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 161. oldal

Cikkek
1595921318

Miniszteri számvetés a HRB ülésén

2011. július 5. 21:51

„A jövőt illetően – és erről miniszterjelölti meghallgatásomon már szóltam a HRB előtt –, első számú feladatunk az országvédelmi képesség helyreállítása. Erre parancs erejével kötelez bennünket az új alaptörvény és a leendő honvédelmi törvény is. Feladatrendszerünk a haza fegyveres védelmét tartalmazza első helyen, minden más csak ezután következik.” Hende Csaba honvédelmi miniszter mondta ezt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának (HRB) ülésén, július 5-én, kedden éves beszámolója során.

1595921315

Afganisztánba érkezett a brit kormányfő

2011. július 5. 20:59

Váratlanul Afganisztánba érkezett július 4-én hétfőn David Cameron brit kormányfő, akinek programját egy eltűnt brit katona utáni kutatás miatt módosították. Cameron Hilmend tartományban az ott lévő legfontosabb amerikai-brit támaszpontot, a Camp Bastiont kereste fel. Eredetileg ellátogatott volna a tartományi székvárosba, Laskargáhba is, de mint mondta: a helikopterek most ne az ő szállításával foglalkoznak, hanem keressék a katonát, akinek hétfőn reggel veszett nyoma.

1595921314

Ünnepeltek a CIMIC központban

2011. július 5. 19:56

Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, július 1-jén ünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját. Az ünnepi állománygyűlésen részt vett Szilágyi Csaba alezredes, az MH Összhaderőemi Parancsnokság, Civil-Katonai Kapcsolatok Főnökség PSYOPS főtisztje, főnökhelyettese, valamint több társszervezet parancsnoka.

1595921307

Háromszázan indultak a Szent László meneten

2011. július 5. 14:25

A várakozásokat is felülmúlta az idei évben a Szent László menet teljesítménytúrára érkező nevezések száma, melyet a szervezők – vagyis az MH 25. Klapka György Lövészdandár és a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sport Egyesület –  a tavaly augusztusban, Afganisztánban életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd elhunyt Kolozsvári György posztumusz hadnagy emlékére ajánlottak fel.

1595921263

A legváratlanabb helyzetekre is felkészültek

2011. július 5. 6:23

Egyhetes gyakorlaton bizonyították a felkészültségüket az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizenegyedik váltásának tagjai. A mintegy háromszáz fős magyar kontingens augusztusban indul az afganisztáni Baglán tartományban lévő Pol-e Khomri-ba. A váltás tervezett parancsnoka dr. Ruszin Romulusz ezredes.

1595921198

Tizenegy tagú családot ölt meg egy pokolgép Afganisztánban

2011. július 3. 10:19

Tizenegy tagú családot ölt meg egy út mellett elhelyezett pokolgép július 2-án, szombaton Afganisztán déli részén. Öt férfi, négy nő és két gyerek halt meg a robbanásban.

1595921165

Sportos Lövésznap

2011. július 2. 9:17

Szent László napján, június 27-én kiképzésmentes munkanap volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. A katonák és civil alkalmazottak többsége sportolással és kulturális programmal töltötte el a lövésznapot.

1595921153

A NATO végzett a Hakkani-hálózat egyik fontos afganisztáni vezetőjével

2011. július 1. 20:53

Egy légicsapásban meghalt a szélsőséges Hakkani-hálózat egyik fontos afganisztáni vezetője – írta június 310-i, csütörtöki közleményében az országban állomásozó NATO-haderő (ISAF). Iszmáil Dzsánnak állítólag köze volt a kabuli Intercontinental szálló elleni keddi merénylethez, amely 12 ember halálát okozta. Rajta kívül a szervezet több más harcosát is megölték az ország délkeleti részén található Paktia tartományban.

Negyven felkelővel végeztek a pakisztáni erők

2011. július 1. 18:42

Legalább negyven felkelőt öltek meg a pakisztáni biztonsági erők az afgán határ közelében – közölte csütörtökön egy katonai szóvivő. A jelentés szerint a Mohmand törzsi területen végrehajtott háromnapos katonai akció során sikerült visszafoglalni a szélsőségesektől egy földdarabot is.

1595921134

Keresztúton

2011. július 1. 12:46

Májusban ötvenharmadik alkalommal került sor a lourdes-i nemzetközi katonai zarándoklatra, amelyen szervezett formában 1994 óta vesznek részt magyarok.