Afganisztán - 381. oldal
Üzenet egy másik világ gyermekeinek
2009. május 18. 6:59
A kincsesbányai Radnóti Miklós Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolájának 3-4. osztálya nyerte azt a pályázatot, amelyet a Honvédelmi Minisztérium írt ki március végén. A 20 kincsesbányai diák készítette azt a műsorszámot, amelyet videóra rögzítve Szekeres Imre honvédelmi miniszter visz ki hamarosan Afganisztánba.
Várakozásokkal tekint a világ a közép-ázsiai csúcs elé
2009. május 17. 9:54
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden Teheránban találkozik afgán és pakisztáni kollégájával, Hamid Karzaival és Aszef Ali Zardarival – jelentette be az iráni államfői hivatal. A közlemény szerint politikai, gazdasági és biztonsági kérdésekről lesz szó a csúcstalálkozón.
Obama visszatáncolt Guantánamó ügyében
2009. május 16. 8:36
Az Obama-kormány felújítja a guantánamói terrorgyanús foglyok ellen korábban pereket folytató katonai bizottságok tevékenységét, ami ellen már a hivatalos pénteki bejelentés előtt tiltakoztak jogvédő csoportok. Barack Obama az elnökválasztási kampányban még arra hajlott, hogy a foglyok ügyében ne katonai bíróságok szolgáltassanak igazságot.
Néhány tálib fegyveressel kevesebb…
2009. május 15. 12:12
Legalább 22 tálib fegyveres meghalt – köztük három térségbeli parancsnok – az Afganisztán déli részén folyó harcokban – közölte pénteken egy tartományi tisztségviselő.
Magyar katonák felügyelték a tonnányi robbanóanyag megsemmisítését
2009. május 15. 9:57
Több mint 1 tonna (1077 kg) robbanóeszközt adott át megsemmisítésre az afganisztáni Baghlan tartomány rendőrfőkapitánya a HALO Trust aknamentesítéssel foglalkozó nem kormányzati szervezetnek (NGO) a MH Tartományi Újjáépítési Csoport jelenlétében. Az eseményről beszámolt a helyi média is.
Lezuhant egy Harrier Afganisztánban
2009. május 15. 9:47
Az ázsiai országban állomásozó brit expedíciós erők újabb érzékeny veszteséget kénytelenek elkönyvelni, hiszen a felszállást követően egyelőre ismeretlen okokból lezuhant az egyik Harrier típusú harci repülőgépük.
Újabb brit katona vesztette életét Afganisztánban
2009. május 15. 9:19
Meghalt egy brit NATO-katona Afganisztánban – közölte pénteken a nemzetközi biztonsági erő (ISAF). A hírt a brit védelmi minisztérium is megerősítette.
Célegyenesben az MH PRT-7
2009. május 15. 8:41
Közel 300 katona kezdte meg az afganisztáni missziós felkészülés 3. fázisát az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az első két szakaszt – az egyéni és szakfelkészítést – sikeresen teljesítő állomány 6 hetes intenzív kötelékkiképzésen folytatja a felkészülést a dandár Vay Ádám Kiképző Bázisán, Hajdúhadházon.
„Afganisztán nagyobb falat Vietnamnál”
2009. május 14. 6:35
Miután az amerikai védelmi minisztérium váratlanul leváltotta az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-csapatok főparancsnokát, a USA Today azt írta, hogy az afganisztáni viszály mostantól Barack Obama háborúja, mint ahogy Korea Harry Truman háborújává vált, amikor az elnök 1951-ben menesztette Douglas MacArthur tábornokot.
Obama nem hozná nyilvánosságra a felvételeket
2009. május 14. 6:22
Barack Obama amerikai elnök korábbi álláspontját megváltoztatva úgy döntött, mégsem hozza nyilvánosságra a kormány a terrorgyanús személyekkel szembeni durva bánásmódról készült fotókat.Obama azért sem támogatja a fotók közzétételét, mert az gátolná a visszaélésekkel kapcsolatos esetleges jövőbeni vizsgálatokat.