Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

bajnokság - 76. oldal

Cikkek
1595877036

Svájcban a hadsereget is mozgósíthatják a foci-EB idején

2008. június 5. 13:13

Bár minden tömegrendezvény a nemzetközi terrorizmus célpontja le, mégsem valószínű, hogy a szombaton kezdődő labdarúgó EB-n bármi atrocitás történne – mondta lapunknak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.

1595877016

Iskolanap Szentendrén

2008. június 2. 8:17

Az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola 2008.05.30-án tartotta hagyományos, évi Iskolanapját. Az egész napos program kezdetén felsorakozott az iskola állománya, meghallgatták dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagynak, az MH KKB parancsnokának a köszöntőjét és dr. Kovács Tibor ezredes, iskolaigazgató pedagógusnapi megemlékezését.

1595876746

Éhséglázadás az emelkedő élelmiszerárak miatt

2008. május 27. 21:39

Május első napjaiban zavargások törtek ki Dél-Afrikában. Az elmúlt napokban már nemcsak Johannesburgban, hanem Fokvárosban is utcai harcokra került sor. Eddig ötvenen vesztették életüket a külföldi bevándorlók ellen irányuló támadásokban. Búr Gábor biztonságpolitikai szakértő szerint komoly a helyzet, de rövid időn belül véget érhet a krízis.

1595876441

Klapka-majális

2008. május 20. 17:31

Gyönyörű, tiszta kék ég, szinte kora nyári idő, tökéletes környezet. Ilyen körülmények között rendezte meg a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár az immár hagyományosnak számító Klapka majálist Tatán az Olimpiai Edzőtáborban.

1595876440

„Optimistán tekinthetünk a jövőbe”

2008. május 20. 16:02

Május 21-e a Honvédelem Napja. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Havril András vezérkari főnök ebből az alkalomból szerződéses, hivatásos és nyugállományú katonákat jutalmazott meg, sőt, az elismerésekből parlamenti képviselőknek és civileknek is jutott.

1595876424

Megmérkőztek egymással a legjobb lövészek

2008. május 16. 9:43

Az idén 9. alkalommal rendezték meg az MH Simontornyai Lőtérbázisán az 54. Veszprém Légtérellenőrző ezred szervezésében a Magyar Honvédség lőbajnokságát. A szabályzókban kiírt versenyszámokban 25 csapat küzdött a bajnoki címekért.

1595876143

Veterán vagy királynő?

2008. május 12. 8:26

Királynőkre ritkán lőnek, legalábbis napjainkban kevésbé fordul elő – inkább a mosolygás, integetés, fotózás jellemző. A Norfolkban április közepén megrendezett Nemzetközi Azalea Fesztivál királynője, Mariola Kasemier holland százados viszont került már az előbb említett helyzetbe, ugyanis hivatásos katona, és ráadásul még részt is vett a NATO által vezetett ISAF misszióban Afganisztánban.

1595876136

A hódmezővásárhelyiek ismét bizonyítottak

2008. május 9. 10:59

Legyen szó bármilyen versenyről, igyekeznek elérni a legjobb eredményt. Május 6-án ezt ismét bizonyítottak, hiszen a Zrínyi Miklós Laktanya három katonája első helyezést ért el az MH. Összhaderőnemi Parancsnokság, Honvéd Szondi György Sportegyesület által szervezett „Amatőr Speciális Öttusa Csapatbajnokság”-on.

1595876114

Magyar hivatásos katonák az olimpák történetében

2008. május 5. 14:19

Egy olyan kiállítás nyílt meg Veszprémben, mely egyszerre állít emléket azoknak a hivatásos katonáknak, akik az újkori olimpiák történetében magyar színekben aranyérmet szereztek. A kiállítást Győr Béla alezredes és Klész László nyugállományú ezredes Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon című könyve alapján és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által rendelkezésükre bocsátott négyrészes Olimpiai bajnok katonák tablósorozat felhasználásával állították össze a rendezők.

1595875821

Járőrbajnokság és túlélő tábor

2008. április 26. 8:55

Kalandos történetre épült fel a mosonmagyaróvári városi kollégisták járőrbajnoksága, a MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság győri Toborzó és Érdekvédelmi Iroda szervezésében.