Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

biztonságpolitika - 43. oldal

Cikkek
1595976954

Egy csónakba kerülhet az Egyesült Államok, Irán és Szíria?

2014. augusztus 13. 9:34

Különös helyzet alakult ki a Közel-Keleten, mivel az Iszlám Állam (angol rövidítéssel: IS), korábbi nevén Iraki és Levantei Iszlám Állam tovább folytatja hódító háborúját. Agresszív, vallási kisebbségeket erőszakosan üldöző akciói miatt a napokban már amerikai légicsapásokra is sor került. Nem az USA az egyetlen, ahol nem örülnek a szélsőséges Iszlám Állam előretörésének. A dzsihádisták sértik Irán érdekeit is, nem beszélve Aszád szír elnökről, aki ellen folyamatosan harcolnak a felkelők oldalán. Az egyre kaotikusabbá váló helyzetről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

1595976937

Megkezdődött a magyar és a kínai haderők közötti stratégiai párbeszéd

2014. augusztus 11. 20:02

Hende Csaba honvédelmi miniszter 2013. novemberi, kínai látogatásán megállapodott partnerével a magyar és a kínai haderők közötti stratégiai párbeszéd megkezdéséről. Ennek az évenkénti dialógusnak az első eseménye a mostani, amikor is Wang Guanzhong altábornagy, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkarfőnök-helyettese által vezetett kínai delegáció 2014. augusztus 9-én Budapestre látogatott.

1595976922

Biztonságpolitika – ez történt a 31. héten Amerikában

2014. augusztus 10. 10:28

Kolumbia kész megerősíteni jelenlétét az Antarktiszon. A dél amerikai államok már lassan két évtizede elkezdték a katonai és civil bázisok létrehozását a területen. Miután 2013-ban létrehozta első önálló bázisát, Kolumbia bővíti a flottáját a sarkvidéki területeken is alkalmazható hajókkal. Vlagyimir Putyin legutóbbi ottjártakor aláírt egy szerződést, amelyben rögzítették, ahogy a flottabővítéshez szükséges technikát Oroszország fogja nyújtani.

1595976671

Nincsen gyors megoldása a gázai konfliktusnak

2014. augusztus 7. 16:30

Nem várható gyors megoldás a gázai konfliktusban, hiába jelentette be az izraeli vezetés, hogy a július elején indított támadás sikeres volt; a Hamász gyökerei mélyre nyúlnak, ráadásul a helyi politikai erők is megosztottak a rendezés kérdésében – mondta a honvedelem.hu-nak Gazdik Gyula, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutató Központjának főmunkatársa.

1595976656

Biztonságpolitika – ez történt a 31. héten Ázsiában

2014. augusztus 6. 20:39

A kínai hatóságok nyomozást kezdeményeztek a korábbi belbiztonsági vezető, Zhou Yongkand ellen. Zhou a legmagasabb állami tisztviselő, aki ellen valaha korrupció vádja miatt nyomozás indult.

1595976639

Biztonságpolitika – ez történt a 31. héten Európában

2014. augusztus 5. 21:51

Az orosz külügyminisztérium nehezményezte az EU gazdasági szankcióit és magasabb energiaárakkal fenyegette meg Európát. A kiadott közlemény szerint a „harmadik szakaszban” a szankciók nem kevésbé lesznek hatással Oroszországra, mint az Unióra. Moszkva azzal is vádolta az EU-t, hogy túlságosan az USA befolyása alatt áll.

1595976633

A kurdok szerepének megerősödését hozhatja az ISIS sikere

2014. augusztus 5. 16:31

Kicsi az esélye annak, hogy a kurdok a közeljövőben kikiáltják a függetlenségüket, de szélesebb körű autonómiát kaphatnak. Az viszont több mint valószínű, hogy az ISIS hamarosan − szakítva radikális hagyományaival − konszolidálódik és az államszervezés feladataira koncentrál majd. Az iraki harcok következményeiről és a lehetséges fejleményekről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

1595976384

Szaporodó válsággócok a világban – Amerika kudarcai

2014. augusztus 3. 8:07

Mi köti össze Afganisztánt, Irakot, Izraelt, Ukrajnát és Szíriát? Egyértelműen az Egyesült Államok és Oroszország, amely támadásokkal, káoszt maga mögött hagyó kivonulásokkal, fegyverek eladásával, illetve a gazdasági érdekei miatt nagyban felelős a mostani válsággócok kialakulásáért – vélte dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő a honvédelem.hu-nak adott interjújában.

1595976305

A NATO az idei nyári egyetem központi témája

2014. július 28. 16:17

Idén immár tizenötödik alkalommal nyitotta meg kapuit a Tiszai Euro-atlanti Nyári Egyetem július 28-án, hétfőn. A tavalyi sikert követően ismét Szolnok, egészen pontosan az MH Béketámogató Kiképző Központ ad otthont az augusztus 1-jéig tartó előadás- és szemináriumsorozatnak.

1595975794

Úton a holtestek és a fekete dobozok

2014. július 22. 11:01

Harkov felé tartva elhagyta Torez vasútállomását az a hűtőkocsikból álló szerelvény, melybe az MH17-es járat utasainak és személyzetének holttestét gyűjtötték össze az ukrán szakemberek. A holtesteket az előzetes tervek alapján még Harkov repülőterén, Hollandia által odaszállított és felállított tábori intézményben előzetes vizsgálatoknak vetik alá, majd katonai szállítógépekkel Hollandiába szállítják őket. Itt majd a legalaposabb vizsgálatok elvégzésére is lesz lehetőség és idő.