Demeter Ferenc - 34. oldal
Egy igaz szerelem tiszavirág-élete
2008. november 23. 19:31
A napokban mutatták be Dr. Pusztaszeri László történész új könyvét, ami az Arcok a félmúltból, félárnyékban címmel jelent meg. A könyv Karády Katalin és Ujszászy István vezérőrnagy találkozását mutatja be. Párhuzamos életutak, amelyek a háború okozta, zavaros időben jutnak el a tetőpontra.
Hol sírjaik domborulnak…
2008. november 21. 19:26
November az emlékezés hónapja, amikor sokan mennek el a temetőkbe és idézik fel elhunyt szeretteink emlékét. Veszprémben, a 25-ös temetői parcellában sétálva feltűnik, hogy nagyon sok sírhely feliratában találhatunk katonai múltra utaló feliratokat, jelképeket. Egymás mellett nyugszanak az egykori bajtársak, iskolatársak, főnökök és beosztottak.
A katonai pénzügyeseket ünnepelték
2008. november 21. 17:32
Először tartottak ünnepséget a Magyar Honvédség Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségnél, a katona pénzügyesek tiszteletére. Hivatalosan ez évtől november 16-a, a katona pénzügyesek napja.
“Bevethetőség, fenntarthatóság, együttműködési képesség”
2008. november 20. 22:43
Ez a három szó hangzott el a legtöbbet azon a konferencián, amit Budapesten a parlament delegációs termében rendeztek meg. A konferencián Magyarországról és a szövetséges államokból vezető politikusok, katonák és tudósok, közéleti személyiségek vettek részt.
A jövő a civil-katonai együttműködés
2008. november 18. 15:00
„Közép-európai térség biztonságának aktuális védelemgazdasági és logisztikai vetületei”- címmel nemzetközi konferenciát tartottak Veszprémben az előző héten. A konferencia két napján húsz hazai és külföldi, katona, valamint civil előadó foglalkozott a logisztikai kutatás-fejlesztés jövőbeni irányaival.
Tapasztalatcsere finn-magyar módra
2008. november 18. 6:58
„Finn-magyar tapasztalatcsere a NATO-tagságról és a nemzetközi válságkezelési műveletekről”- címmel rendeztek beszélgetést a finn nagykövetségen. A magyar delegációt Bali József védelempolitikai szakállamtitkár vezette és a magyar csoport munkájában több, a témában jártas katonai vezető is részt vett.
Citrommal büntettek a rendőrök a kőröshegyi viadukton
2008. november 12. 16:27
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a kőröshegyi viadukton. A nagyszabású gyakorlaton 15 szervezet, 47 technikai eszköz és több mint 160 fő vett részt. A gyakorlat egyes mozzanatait speciális egységek bevonásával oldották meg, így többek között az egyik sérült mentését a 60 méteres magasságból alpin technikával hajtották végre.
Otthonuktól távol szolgálják hazájukat
2008. november 12. 8:02
Békefenntartók a nagyvilágban címmel kiállítás nyílt a várpalotai helyőrségi klubban. A kiállítás anyagát zömmel a Várpalotáról missziókban szolgálatot teljesítők adták össze. A tablókon fényképek, a vitrinekben különféle tárgyak, használati eszközök, melyek tulajdonosaik sok emlékét őrzik.
Aki megszegte a békeszerződésben tett ígéretét
2008. november 9. 18:26
1444. november 10-én került sor a várnai csatára, ahol II. Murád szultán csapatai és az I. Ulászló által vezette keresztény koalíciós erők csaptak össze. A török csapatok több mint kétszeres túlerőben voltak, ennek ellenére a csatának volt egy olyan pillanata, amikor a szultán már veszni látta az ütközetet.
Egy fiatal tábornok emlékére
2008. november 6. 15:34
Kósa Sándor poszthumusz dandártábornok 2007. november 2-án, 40 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el. Fiatal kora ellenére tapasztalt katonai vezető volt. Váratlan halála kettétört egy nagyon ígéretes katonai pályát. Emlékére avatták fel a sírjemlékét Nagykőrösön, szülővárosának református temetőjében.