Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Draveczki-Ury Ádám - 3. oldal

Cikkek
20200118_sticzlaszloddt (1)

„Innentől már nem a régi vasakból kell kifacsarni az utolsó lehetőségeket”

2021. január 20. 7:17

Új légtérvédelmi rendszer, új szállító repülőgépek, páncélosok, kézifegyverek – csak néhány példa az utóbbi időszakban bejelentett fejlesztésekről. Dr. Sticz László dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokságának haderőtervezési csoportfőnöke hangsúlyozza: a kultúraváltás minden dimenzióra és területre kiterjed, és a hadvezetés mindenképpen el akarja kerülni az elmúlt évtizedekben elkövetett hibákat.

miniszter1

„A 21. század Magyar Honvédségét építjük”

2021. január 19. 7:18

A Magyar Honvédség a járványhelyzetben nem csak helytáll, de folyamatosan megbízható munkahelyet kínál, és mindenki számíthat rá, aki kiveszi részét a haza védelméből – mondta lapunknak adott interjújában Benkő Tibor. A honvédelmi miniszterrel a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program honvédelmi pilléréről, humánpolitikájáról, a katonai életpályáról beszélgettünk.

doni_nyitó

A magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája

2021. január 12. 12:40

Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött meg a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. Az offenzíva felőrölte a mintegy 200 ezer főből álló 2. magyar hadsereget, amely történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el: a Don-kanyar így Muhival és Moháccsal együtt örök nemzeti trauma marad.

20201207ms (1)

„A katonai rendész csak kér, és ha szükséges, beavatkozik”

2020. december 9. 7:08

Igen sok többletfeladat hárul az utóbbi hónapokban a katonai rendészekre. Mergancz Sándor dandártábornok, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott interjújában elmondta: a társadalom többsége pozitívan fogadja a katonák jelenlétét az utcákon.

20201120_mg (1)

„A Magyar Honvédség pontosan tudja, mit kell venni”

2020. november 20. 7:16

Teljes körű modernizáció folyik a haditechnikai eszközök tekintetében a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében, amely az összes fegyvernemet érinteni fogja – mondta a honvedelem.hu-nak adott interjújában Maróth Gáspár. A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal, nemzeti fegyverzeti igazgatóval a KC-390-es katonai szállító repülőgépek beszerzése és a légierő korszerűsítése kapcsán beszélgettünk.

LALA3208

KC-390-es hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol a Magyar Honvédség

2020. november 17. 18:34

Két brazil gyártmányú katonai szállító repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést november 17-én, kedden Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Jackson Medeiros De Farias Schneider, a brazil Embraer Defense and Security cég elnöke.

20201008_ki (3)

„Nagyon kevés altiszti kar kap az Acélkockához hasonló lehetőséget”

2020. október 14. 7:14

Szeptemberben ismét megkezdődött a magyar altisztképzés csúcskurzusa, az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam. Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa a honvedelem.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott: az ismeret- és tananyag folyamatosan bővül, és általánosságban véve is jó ma a magyar haderőben altisztként szolgálni.

20201008_hk (5)

„Nem engedhetjük meg, hogy veszélybe kerüljön a honvédség alaprendeltetésének ellátása”

2020. október 12. 7:12

A Magyar Honvédségnek kötelessége fokozottan védekezni a koronavírus-járvánnyal szemben, hiszen az országvédelmi képességek nem sérülhetnek, a hadrafoghatóság nem csökkenhet – szögezte le a honvedelem.hu-nak adott interjújában dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokságának egészségügyi csoportfőnöke.

20200922_szs (1)

Új gondolkodásmód érkezik az új eszközökkel

2020. szeptember 23. 7:23

Különböző területekkel foglalkozó, ám támogató funkciójukat tekintve rokon alakulatokat fog össze a nyáron megalakult MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság. A honvedelem.hu-nak adott interjújában Sándor Zsolt vezérőrnagy, parancsnok részletesen beszélt a szervezet célkitűzéseiről.

20200829-mohacs 01

Tíz tény a mohácsi csatáról

2020. augusztus 29. 16:43

1526. augusztus 29. történelmünk egyik legfeketébb napja: Mohács alatt az oszmán haderő tönkreverte a magyar seregeket, és ezzel évszázadokra előre kényszerpályára szorította hazánkat. Összeállításunkban tíz alapvető tényt szedtünk össze a mohácsi csatáról.