Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Draveczki-Ury Ádám

Cikkek
EA__4062

Halad a honvédelmi szervezetek fiatalítása

2023. január 20. 18:56

Magyarország biztonságának érdekében megindult a fiatalítási folyamat a Magyar Honvédségben, hogy utat nyissunk azoknak a nyelveket beszélő, NATO-s képzési, illetve missziós tapasztalatokat szerzett, fizikai állóképesség tekintetében kimagasló fiatal parancsnokoknak, akik a leginkább alkalmasak lesznek a modern haditechnikai eszközök és harceljárások alkalmazására. A mostani háborús helyzet arra figyelmeztet, hogy a békéhez erő kell, az erőhöz pedig modern, ütőképes honvédség.

Don

A magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája

2023. január 12. 7:12

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött meg a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. Az offenzíva felőrölte a mintegy 200 ezer főből álló 2. magyar hadsereget, amely történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el: a Don-kanyar így Muhival és Moháccsal együtt örök nemzeti trauma marad.

Maróth_nyitó

„A katonák tudása a legnagyobb érték”

2022. augusztus 29. 7:29

Hazánk biztonságának egyik záloga a Magyar Honvédség és a haderőfejlesztési program, amely az orosz-ukrán háborúval előállt biztonságpolitikai környezetben csak még fontosabbá vált – mondta a honvedelem.hu-nak adott interjújában dr. Maróth Gáspár. A Honvédelmi Minisztérium frissen kinevezett államtitkára leszögezte: a magyar emberek érdeke, hogy kimaradjunk a szomszédban zajló fegyveres konfliktusból.

LALA4653

Átélhetővé kell tenni a katonai örökséget

2022. július 15. 7:15

Négy évet más tárca államtitkáraként dolgozott, a mostani kormányzati ciklusban azonban ismét a Honvédelmi Minisztériumban kezdte meg munkáját Vargha Tamás. A parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes a honvedelem.hu-nak adott interjújában aktuális terveiről, feladatairól beszélt.

DSC_0571-2

A rektor „magányossága”

2022. május 23. 7:18

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) gyakorlatiasabb működését, az intézmény nemzetköziesítését szeretné erősíteni az egyetem február 1-jével kinevezett új rektora. Deli Gergellyel célkitűzéseiről és az NKE magyar felsőoktatásban betöltött szerepéről beszélgettünk.

Ecsedi_Laszlo_ezredes_OBSITOS_20220310_03

Megoldáscentrikus lakhatástámogatási rendszer

2022. április 23. 7:55

Igen sokat változott az elmúlt években a honvédségi lakhatástámogatási rendszer. A jelenlegi helyzetet dr. Ecsedi László ezredes, főosztályvezető-helyettes, a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály Ingatlanvagyon és Lakhatás Támogatás Felügyeleti Osztály osztályvezetője segítségével tekintettük át.

bkzs_5

Magas színvonalú munka dinamikusan változó költségvetési környezetben

2022. február 21. 8:35

Mozgalmas évet zárt a HM Védelemgazdasági Hivatal, és már most látszik: 2022-ben is számos feladat vár a szervezetre. Ballainé Krikker Zsuzsánna dandártábornok, főigazgató a honvedelem.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott: továbbra is a megszokott magas színvonalú munkát szeretnék végezni.

20220127rr (3)

„Az elégedett katona a legjobb toborzó”

2022. január 28. 11:20

2022-ben folytatódik a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, és továbbra is, kiszámítható jövőre, biztos megélhetésre számíthat, aki katonának áll – mondta a honvedelem.hu-nak dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. Évindító interjúnk második részében a hazai aktualitásokat vettük sorra.

20220127rr (2)

„A honvédségnek bármikor készen kell állnia a magyar emberek megvédésére”

2022. január 27. 13:07

2021-ben lezárult a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása, első ízben magyar parancsnok került a KFOR élére, 2022-ben pedig új, magas prioritású misszióban vesznek részt katonáink Maliban, a Takuba kötelékben. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokával készített évindító interjúnk első részében a nemzetközi környezetről és hazánk missziós tevékenységéről beszélgettünk.

Mali_nyitó

„Ha nem kezeljük a távoli válságokat, azok házhoz jönnek majd”

2022. január 20. 9:28

2022-ben is folytatódik a Magyar Honvédség részvétele az iraki nemzetközi koalíciós műveletekben, illetve bekapcsolódnak a katonák a Maliban szolgáló Takuba kontingens tevékenységébe. A két misszió között rengeteg különbség van, ám közös bennük, hogy a radikális dzsihádista szervezetek elleni nemzetközi fellépés jegyében folynak. Németh Gergellyel, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkárával beszélgettünk.