Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

drón - 2. oldal

Cikkek
0427_konferencia_index

A jövő drónpilótái kerestetnek

2023. április 28. 12:16

A szentendrei Görgey laktanyában április 26. és 28. között zajló „Jövőnk a jövőben” című, középiskolások számára szervezett konferencia második napján a drónok és a robotika témakörében szerezhettek elméleti és gyakorlati ismereteket a résztvevők.

Drónképzés_nyitó

Drónpilóta képzésen vettek részt a sátoraljaújhelyi kadétok

2023. március 15. 9:44

A Magyar Honvédség Honvéd Kadét Programjában résztvevő Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium tíz kadétjának nyílt lehetősége arra, hogy a „Középiskolások XXI. századi technológiai továbbképzése” című pályázat keretében térítésmentesen vehessenek részt drónpilóta képzésen.

IMG_0552

Dróntechnológia: folyamatos fejlődés

2023. február 14. 19:21

Nem csak az új technológia fejlesztésére kell összpontosítanunk, hanem arra is, hogy a már meglévő technológiákat innovatív, újszerű módon alkalmazza a haderő a védelmi és támadó funkciókra – mondta Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a „Drone Day” elnevezésű konferencián, a szentendrei Görgey Artúr laktanyában, február 14-én, kedden.

20221212_skylark

Végéhez ért az ötéves Skylark beszerzési projekt, a KFOR-ban is bizonyít az új típus

2022. december 13. 8:40

A Pro Patria Electronics Kft. magyar haditechnikai-elektronikai szolgáltatócég a Skylark-1 LEX és Skylark-3 pilótanélküli légi felderítő rendszerek projektzárását szakmai konferencia és haditechnikai eszköz bemutató keretében rendezte meg december 6-án, kedden, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

2022.10.28. Felderítő Ezred LEX típusképzés_002

Tizenketten szereztek képesítést a LEX felderítő drón kezelésére

2022. november 5. 9:59

Az utolsó két katona is sikeres vizsgát tett azok közül, akik idén kezdték meg a Skylark LEX pilóta nélküli felderítő rendszer típusképzését. Összesen tizenketten feleltek meg az összes próbatétel során, s zárták eredményesen a szóbeli, írásbeli, szimulátoros és gyakorlati vizsgát egyaránt.

Droneday2

Az NKE is részt vett a II. RepTár Drone Day-en

2022. szeptember 4. 11:18

Idén augusztusban második alkalommal rendezte meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum a Drone Day interaktív napot és kiállítást, amelyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) is részt vett. Az eseményen fejlesztő cégek, civil­ és állami üzemeltetők, valamint az oktatásban, képzésben érintett szervezetek is megjelentek.

Drone day

Drónok és repülés

2022. július 31. 16:47

A RepTár Szolnoki Repülő Múzeum és a Drone Hungary augusztus 6-án rendezi meg a II. RepTár Drone Day elnevezésű programját. A látogatók mindent megtudhatnak a drónokról, repülésről és az ezzel kapcsolatos innovációkról. Az érdeklődőknek a nap folyamán lehetőségük lesz kipróbálni a drónszimulátort és a drónvezetést is. A kiállítók között ott lesz többek között az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár is.