Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

elismerés - 192. oldal

Cikkek
1595923518

Augusztus 20-a Cipruson

2011. augusztus 23. 14:39

Államalapító Szent Istvánra emlékezett a magyar kontingens augusztus 18-án, a Magyar Nemzeti Nap keretében Cipruson. Az ünnepély Nicosiában, az ENSZ által felügyelt területen (UNPA) került megrendezésre, a szabadtéri Dolphin Club Restaurantban.

1595923517

Katonáival ünnepelt együtt Debrecen

2011. augusztus 23. 12:28

Rendhagyó módon ünnepelte augusztus 20-át idén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár: 18-án délután a „Katona Udvar” rendezvény programjai várták a családokat, a virágkarneváli menet első kocsiját, a „Szent Koronát” pedig ezúttal a katonazenészek mellett történelmi zászlóvivők és hagyományőrzők is kísérték.

1595923515

„Szent Istvánt a katonák is védőszentjükként tisztelhetik”

2011. augusztus 23. 9:37

Az egyenruha alatt is szív dobog – hangsúlyozta az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola (MH KPTSZI) együttes Szent István napi állománygyűlésén Kótai Róbert főhadnagy, katolikus tábori lelkész Szentendrén.

1595923512

Végső búcsú a nyugállományú vezérezredestől

2011. augusztus 22. 17:53

Dr. h. c. Márton András nyugállományú vezérezredes katonai tiszteletadással történő búcsúztatása augusztus 23-án, tizenkét órakor lesz a rákoskeresztúri Új Köztemetőben. A 300-as parcellában helyezik végső nyughelyére a református egyház áldásával.

1595923260

Bázissorakozó a Légierő és Repülő Fegyvernem Napja alkamából

2011. augusztus 19. 18:01

Bázissorakozót tartottak 2011. augusztus 15-én az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, ahol az állomány megemlékezett a Légierő és Repülő Fegyvernem Napjáról. A személyügyi parancsokat Grócz Dénes alezredes, személyügyi főnök ismertette, Kilián Nándor dandártábornok, bázisparancsok pedig gratulált az előléptetett állománynak.

1595923247

Ünnep a Támogató Dandárnál

2011. augusztus 18. 18:03

Az MH Támogató Dandár augusztus 17-én történelmi események felidézésével és elismerések átadásával tette emlékezetessé az augusztus 20-a alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlést a Petőfi Sándor laktanyában.

1595923246

A szablya és a csillagok értékét viselőjük határozza meg

2011. augusztus 18. 15:24

Újabb kemény év áll előttünk nagy feladatokkal – mondta csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium augusztus 20-a alkalmából rendezett központi ünnepségén Hende Csaba honvédelmi miniszter. A Stefánia Palotában elismeréseket és kitüntetéseket adtak át, és a nemzeti ünnepen avatandó ifjú hadnagyok is átvették avatási szablyájukat.

1595923235

Elismerések nemzeti ünnepünk alkalmából

2011. augusztus 17. 19:18

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából adott át elismeréseket a magyar katonai hagyományokat őrző és ápoló, valamint a honvédelem ügyét segítő társadalmi szervezetek képviselőinek dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese augusztus 17-én a Stefánia Palotában.

1595923234

Holnaptól már saját katonáik előtt bizonyítanak

2011. augusztus 17. 16:18

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folytatott tanulmányaikat 2011-ben eredményesen befejezett honvédtiszt-jelöltek, ludovikás hallgatók augusztus 17-i oklevélátadó ünnepségén hatvannégyen vehették át diplomájukat, köztük 23-an a „kiváló tanulmányokért” kitüntető címet érdemeltek ki. Más honvédtiszt-jelöltek Ludovika Emlékgyűrűt, a Bolyai János Hadmérnöki Díjat, különböző fokozatú, sorszámozott „Kossuth Kibocsátó Érmet”, illetve könyvjutalmat kaptak.

1595922959

Jeles záróvizsgák, kibocsátó oklevelek

2011. augusztus 13. 9:10

Két rendezvény helyszíne volt augusztus 12-én, pénteken a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB). Alaki ismereteikből adtak számot az alapkiképzésen résztvevő szerződéses legénységi állományú katonák, majd ezt követően rendezték meg a nem katonai tanintézetekben végzett tiszti, és tiszthelyettesi állomány tanfolyamrendszerű felkészítését elvégzők kibocsátó ünnepségét.