haderőfejlesztés - 24. oldal
![ZemplénTV_PK (1)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/628fc9293f8cc493479773.jpg)
„Felemelő érzés, amikor tehetünk a magyar emberekért”
2022. május 26. 20:41
„Aki komolyan veszi a katonai hivatást, folyamatosan fejleszti magát és teljes lojalitással áll hozzá a szolgálathoz, első pillanattól egészen a nyugdíjba vonulásig teljes életpályát tudunk kínálni. A katonára mindig szükség van, bajban pedig főleg, ezt megmutatták a közelmúlt és a jelen különféle krízishelyzetei” - mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka május 26-án, csütörtökön, a Zemplén TV-nek adott interjújában.
A brunssumi parancsnokhelyettes tett látogatást Magyarországon
2022. május 19. 12:15
Luis Lanchares altábornagy, a brunssumi Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság (JFCBS) parancsnok-helyettese Székesfehérváron találkozott Sándor Zsolt vezérőrnaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettesével május 16-án, hétfőn, hogy egyebek mellett a képességfejlesztés kihívásairól tárgyaljanak.
A köszönet hangján
2022. május 17. 19:15
Állománygyűlésen köszönte meg a Honvédelmi Minisztérium vezető állományának és rajtuk keresztül a tárca valamennyi dolgozójának dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az elmúlt négy évben végzett lelkiismeretes munkát május 17-én, kedden.
![IDEB Hadiipari kiállítás (48)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/627a6d903314c394768174.jpg)
Bemutatkozott a magyar fejlesztésű, mobil katonai lőkonténer
2022. május 10. 15:58
Kilencedik alkalommal rendezik meg május 10-12. között a Nemzetközi Hadiipari Kiállítást (IDEB 2022) Pozsonyban. A rendezvény nulladik, avagy szakmai napján részt vett Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára és Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, valamint a Magyar Védelmi Export Ügynökség (VEX) meghívására és szervezésében bemutatkoztak olyan hazai hadiipari fejlesztések, amelyek a nemzetközi színtéren is büszkeségre adnak okot.
Csapatlátogatáson jártak a leendő katonadiplomaták
2022. május 4. 15:17
Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál járt csapatlátogatáson 2022. évi katonadiplomáciai váltásra tervezett állomány.
![kerekasztal beszélgetés KLAC3974](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/62684f2a08f9b124069170.jpg)
Kerekasztal-beszélgetésen vett részt a Magyar Honvédség parancsnoka
2022. április 26. 22:02
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program szükségességéről, a Magyar Honvédség feladatairól, NATO-kötelezettségekről és az orosz-ukrán háborúról tartott előadást egy kerekasztal-beszélgetésen dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint Farkas Sándor alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka április 26-án, kedden, a Nyíregyházi Egyetemen.
![Ecsedi_Laszlo_ezredes_OBSITOS_20220310_03](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6262d299bb1f0846960607.jpg)
Megoldáscentrikus lakhatástámogatási rendszer
2022. április 23. 7:55
Igen sokat változott az elmúlt években a honvédségi lakhatástámogatási rendszer. A jelenlegi helyzetet dr. Ecsedi László ezredes, főosztályvezető-helyettes, a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály Ingatlanvagyon és Lakhatás Támogatás Felügyeleti Osztály osztályvezetője segítségével tekintettük át.
![ROLE-2 (5)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/625fcd9432295305360177.jpg)
ROLE-2 képességgel bővül az MH Egészségügyi Központ
2022. április 22. 9:26
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként, 2021-ben közbeszerzést írtak ki moduláris felépítésű, telepíthető, sebészeti képességgel rendelkező katonai kórház beszerzése céljából. A ROLE-2 beszerzés első fázisa most valósult meg, amely során konténereket és alumínium vázas sátrakat is leszállítottak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja (MH EK) számára.
![Logisztika_ (nyitó)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6260fd42a3825757080267.jpg)
„A logisztika a teljes Magyar Honvédségben jelen van”
2022. április 21. 8:48
A logisztika napja alkalmából szervez programsorozatot a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) április 20. és 26. között. A többnapos rendezvény első eseményén Schmidt Zoltán vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága logisztikai haderőnemi szemlélője tartott előadást április 20-án, szerdán, Budapesten, az Edutus Egyetemen.
![ME toborzóiroda](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/625429d14c79a485171925.jpg)
Húsz éve toborzó
2022. április 12. 8:23
Több mint két évtizede foglalkozik toborzással Novodomszki János törzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei toborzóiroda katonája. Az iroda 2001-es megnyitása óta tagja a csapatnak, aktívan részt vett a mai toborzórendszer kialakításában. Sorkatonai szolgálatát 1985-ben kezdte, majd nyolc évig polgári alkalmazottként is dolgozott.