helyettes államtitkár - 38. oldal
A haza áldozatkész szolgálata
2016. szeptember 5. 13:02
Addig lehetünk magyar emberek, ameddig létezik magyar állam − mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén Budapesten, szeptember 5-én.
A haza áldozatkész szolgálata
2016. szeptember 5. 9:50
Addig lehetünk magyar emberek, ameddig létezik magyar állam – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén Budapesten, szeptember 5-én.
Struktúraváltás a honvédelmi igazgatásban
2016. szeptember 2. 14:34
A közigazgatás átalakításával összefüggő kormányzati döntéseknek megfelelően augusztus 31-i hatállyal megszűnt az eddig központi hivatal formájában működő HM Védelmi Hivatal, és szervezeti elemeivel, valamint feladatrendszerével beolvadt a Honvédelmi Minisztériumba. A hivatal utolsó állománygyűlését augusztus 31-én rendezték meg.
„Hadnagy úr, köszönjük a szolgálatot!”
2016. július 23. 16:41
Katonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára a gyömrői temetőben július 23-án, szombaton Rózsa János Nándor posztumusz tűzszerész hadnagyot, aki szolgálatteljesítés közben vesztette életét a Hortobágyon. A búcsúztatáson több százan rótták le kegyeletüket.
Az Iszlám Állam elleni koalíció fellépése csökkenti a migrációs nyomást és a terrorveszélyt Európában
2016. július 20. 21:22
Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes az Iszlám Állam (ISIL) elnevezésű terrorszervezet ellen létrejött nemzetközi koalíció védelmi miniszteri szintű találkozóján vett részt Washington D.C.-ben július 20-án. Útján elkísérte Siklósi Péter, a tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára.
Az utolsó küldetés
2016. július 17. 16:30
Ismét megszólalt a képzeletbeli lélekharang, ismét díszsortűz robajától visszhangzottak a dombok, ismét egy tűzszerésztől vettünk végső búcsút. Július 17-én, Romhányban kísérték utolsó útjára Balázs Ádám posztumusz hadnagyot, aki három társával együtt július 1-jén, a hortobágyi balesetben vesztette életét.
„Életét és halálát is a tűzszerész hivatás jelentette”
2016. július 16. 20:15
Július 16-án több százan kísérték végső útjára Kerepesen Kozár Gábor posztumusz hadnagyot, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészét, aki július 1-jén, a Hortobágyon, szolgálatteljesítés közben vesztette életét.
A nagykövet is megtekintette a Pápán gyakorlatozó brit C-17-est
2016. július 7. 13:21
A Brit Királyi Légierő (RAF) június 20-23. között az MH Pápa Bázisrepülőtérről hajtott végre gyakorlórepüléseket. Az intenzív gyakorlat alatt a RAF C-17-es repülője – váltott személyzettel nappal és éjjel is – közel 14 órát töltött a levegőben.
Sikeresen zárult az EBESZ fegyverzetellenőrzése
2016. július 2. 7:07
Véget ért az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fegyverzetellenőreinek látogatása Magyarországon. Az eredmény minden tekintetben sikerként könyvelhető el.
„Én lettem a halál, a világok pusztítója”
2016. június 29. 21:30
Kettős kiállítást nyitottak meg június 29-én, szerdán a Sziklakórház Atombunker Múzeumban. A Budapest ostromára, valamint a Hirosima és Nagaszaki pusztulására emlékező tárlatok avatásán dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára is részt vett.