Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 705. oldal

Cikkek
1595984113

Huszár-emléktáblát avattak Sopronban

2014. december 7. 18:38

A limanovai csata tízéves évfordulóján, 1924. december 14-én leplezték le Sopronban az első világháborúban elesett Nádasdy-huszárok emlékművét − az úgynevezett Limanova-emlékművet −, amelyet aztán 1950-ben lebontottak. A hős huszárok emlékezetére december 7-én olyan emléktáblát avattak, amely az egykori dombormű egy részletét is magába foglalja.

1595984107

Földosztás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2014. december 7. 13:17

A katonai műveletekhez elengedhetetlenek a naprakész térbeli információk. Ahhoz, hogy ezek a legfrissebbek és gyorsan hozzáférhetők legyenek, nemzetközi összefogásra van szükség. Ezért hozták létre a többnemzeti térinformatikai együttműködési programot, amelynek Magyarország is részese.

1595983884

A helyzetünk kedvező

2014. december 6. 20:13

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1595983876

Hősök naptára a rádióban

2014. december 6. 14:06

A Hősök naptárát három hadtörténész kutató – dr. Szentváry-Lukács János, Illésfalvi Péter és Maruzs Roland alezredes – alkotta meg és tette elérhetővé a világhálón a www.katonahoseink.hu című honlapjukon.

1595983874

Gyakorlatbiztosítók – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2014. december 6. 11:56

Idén több nagyszabású hazai és nemzetközi hadgyakorlat zajlott a Magyar Honvédség lő- és gyakorlóterein, azaz az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) „felségterületén”. Vokla János alezredes, a várpalotai alakulat parancsnoka szerint az állomány megfelelt a részben új kihívásoknak (is). A lőtereket tekintve pedig – a tervek alapján – jövőre tovább bővülnek a kiképzési lehetőségek.

1595983867

Ezerötszáz fogoly

2014. december 5. 20:28

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1595983860

Fejlesztésekre várva – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2014. december 5. 13:53

A Magyar Honvédség 2014-ben számos önálló vagy egymáshoz kapcsolódó hazai és nemzetközi gyakorlaton bizonyíthatta rátermettségét és helytállását. Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével az év zárásaként idézünk fel néhány jeles eseményt.

1595983854

101 éves a magyar tüzérség

2014. december 5. 9:30

Konferenciával ünnepelték a magyar tüzérség mint fegyvernem megszületésének 101. évfordulóját Szent Borbála napján, december 4-én, csütörtökön Pécsen. A Honvédelmi Minisztérium, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Baranya Megyei Védelmi Bizottság által közösen szervezett rendezvényen beszédet mondott a Honvéd Vezérkar főnök, illetve előadást tartott mások mellett a múzeum parancsnoka.

1595983850

A németek újra támadnak

2014. december 4. 18:39

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1595983845

Inter arma caritas – kilencvenkettedik adás

2014. december 4. 14:02

„Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: »Gyalázóid szidalmai rám hullottak.« Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” Pál apostol Rómaiaknak írt leveléből vett idézettel köszönti a hallgatókat a szerkesztő.