Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ifju Tímea főhadnagy - 3. oldal

Cikkek
1596012070

Fotók a Toborzó Országfutás első hetéről

2016. április 19. 13:52

Április 13-án indult útjára az egész országot érintő Toborzó Országfutás 2016 rendezvény. Május 20-ig 2016 kilométert futnak a katonák, amelynek már több mint 10 százalékát teljesítették az első néhány futónap alatt. Fotógalériánk a Toborzó Országfutás 2016 első hetéről.

1596010543

„Ez az év a katonai toborzás éve!”

2016. március 18. 18:09

Összevont vezetői értekezletet tartott az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság március 16-17-én Balatonakarattyán az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban. A rendezvényen a teljes parancsnoki állomány mellett az osztályvezetők, a katonai igazgatási központok parancsnokai, a toborzó és érdekvédelmi központok parancsnokai és helyetteseik, a katonai igazgatási és érdekvédelmi irodák vezetői vettek részt.

1596008750

Katona leszek, nem művész

2016. február 14. 12:50

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) Miskolcon található 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája február 10-én rendezte meg a „Toborzás a hadtörténelemben 1848-tól napjainkig” elnevezésű rajzpályázatának eredményhirdetését.

1596005154

Mikulás-kupán vett rész az MH HKNYP futball-válogatottja

2015. december 7. 7:57

A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) a Honvédelmi Minisztérium támogatásával évente kispályás labdarugó bajnokságot szervez, amelyet az idei évben december 3-án, csütörtökön tartottak a budapesti Vasas Sportegyesület Fáy utcai sporttelepén.

1596004868

Kigyulladt a parancsnokság…

2015. december 1. 16:46

November 26-án, csütörtökön délelőtt tűz ütött ki Budapesten, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) Dózsa György úti objektumában. Szerencsére nem történt tragédia, mivel az eset csak egy tűzvédelmi szituációs gyakorlat része volt.

1596003990

„A honvédelem nemzeti ügy”

2015. november 16. 8:18

November második hetében szervezte meg az idei évben már második alkalommal az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a katonai igazgatási szaktanfolyamot budapesti objektumában.

1596003950

Jó hangulatú találkozó a „Hadkiegészítő Parancsnokságon”

2015. november 13. 19:23

Nyugdíjas találkozót szervezett november 11-én, szerdán az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 1. Katonai Igazgatási Központja a fővárosi, valamint a Pest megyei jogelőd szervezeteknél egykor szolgált munkatársak részére a Honvédelmi Minisztériumban.

1596003358

A parancsnokságra látogattak a felsőfokú vezetőképző tanfolyam hallgatói

2015. november 2. 14:36

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságon tett szakmai látogatást a napokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyamának tizenhárom hallgatója, valamint Tamási Béla ezredes, a tanfolyam vezetője.

1596002785

Zászlóalj szintű vezénylőzászlósok látogatása

2015. október 23. 16:07

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságra (MH HKNYP) látogattak az MH Altiszti Akadémia Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamán résztvevő vezénylőzászlósok október 21-én, szerdán.

1596001529

Két szervezet közös cél

2015. szeptember 28. 19:33

A szerződéses és önkéntes tartalékos állomány feltöltésének elősegítése, a katonai toborzás támogatása, valamint a honvédelmi nevelés érdekében kötött együttműködési megállapodást az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP), illetve a Monostori Erőd Nonprofit Kft. szeptember 22-én, kedden, Komáromban.