jog - 253. oldal
Orgonaillatú nyílt nap és tankbalett
2009. április 23. 20:22
Kinyíltak a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájának kapui április 23-án: az alakulat csapatünnepe alkalmából rendezett egész napos programra csaknem kétezren voltak kíváncsiak. A nyílt nappal párhuzamosan a Hadipróba 2009 című rendezvény dunántúli döntőjét is megtartották. Helyszíni riportunk.
Honvédelmi neveléssel a hatékony tartalékos rendszerért
2009. április 23. 14:41
A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja a Pallas Páholyban rendezte meg Országvédelem civil szemmel és profi támogatással című kerekasztal-beszélgetését a Magyar Honvédség működésébe illeszkedő, a kor színvonalának és követelményeinek megfelelő tartalékos rendszer szervezési elveit és működését illetően.
Saját vizsgálataik szerint nem sértettek nemzetközi jogot
2009. április 23. 8:50
Ehud Barak védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg a világ legerkölcsösebb hadseregei között van. Mindezt arra alapozza, hogy az izraeli hadsereg szerdán közzétette belső vizsgálatainak eredményeit, amelyek szerint nem sértették meg a nemzetközi jogot a december végi-januári gázai övezeti offenzíva során.
Kőkemény szankciókat helyezett kilátásba Hillary Clinton
2009. április 23. 6:20
Az Egyesült Államok “nagyon kemény büntetőintézkedéseket” fog bevezetni Irán ellen, ha Washington jelenlegi, a tárgyalások lehetőségét kereső megközelítése kudarcot vall – közölte Hillary Clinton külügyminiszter a kongresszusban. Az Obama-kormány kettős nyomvonalon halad iráni stratégiájában.
Lenin nem kapott új ruhát
2009. április 22. 14:46
Lenin születésnapja ma is esemény Oroszországban: a kommunisták megkoszorúzták a mauzóleumot, mások a vezér eltemetését követelve tüntettek, nyilatkozott az ügyben a cári család, a lapok pedig arról cikkeztek, hogy Lenin teste idén is átesett a szokásos karbantartáson, de új ruhát nem kapott.
Cheney gyengekezűnek nevezte Obamát
2009. április 21. 16:23
Dick Cheney volt amerikai alelnök szerint Barack Obama elnök gyenge elnök benyomását keltette Európában, s ezt idővel kihasználhatják Amerika ellenségei. Cheney a Fox News hírtelevíziónak adott exkluzív interjújában arról beszélt: minden új adminisztráció bizonyos fokú késztetést érez arra, hogy a gondokért az elődjét hibáztassa.
Afganisztán jelentkezik!
2009. április 21. 14:00
Az Afganisztánban szolgáló katonák családtagjai látogattak el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth Laktanyájában megrendezett Családi Találkozóra. A létesített videokonferencia-kapcsolatnak köszönhetően a családtagoknak lehetőségük volt beszélni kint szolgáló hozzátartozójukkal.
„A Magyar Honvédség feladata magaslatán áll”
2009. április 21. 13:36
Katonai tiszteletadással fogadták kedden délelőtt Bajnai Gordon miniszterelnököt Budapesten, a Maléter Pál laktanyában. A kormányfő tájékoztatást kapott a Magyar Honvédség helyzetéről fegyveres erők vezetőitől, és ellátta kézjegyével a Magyar Köztársaság védelmi tervét is.
„A Magyar Honvédség feladata magaslatán áll”
2009. április 21. 11:51
Katonai tiszteletadással fogadták kedden délelőtt Bajnai Gordon miniszterelnököt Budapesten, a Maléter Pál laktanyában. A kormányfő tájékoztatást kapott a Magyar Honvédség helyzetéről fegyveres erők vezetőitől, és ellátta kézjegyével a Magyar Köztársaság védelmi tervét is.
Srí Lankán vérfürdő lesz?
2009. április 21. 8:10
A szigetország kormányhadserege közép-európai idő szerint kedd reggel 8 óra 30 percig adott határidőt a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű lázadószervezetnek arra, hogy letegye a fegyvert.