Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

jog - 7. oldal

Cikkek
1596021997

Csak nevében állam az Iszlám Állam

2016. október 25. 19:38

A nemzetközi jog szerint nem felel meg az állam kritériuminak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet – hangzott el október 24-én, hétfőn, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott biztonságpolitikai előadáson.

1596019860

„Büszkeség viselni a Magyar Honvédség egyenruháját”

2016. szeptember 16. 14:15

Az Alaptörvény mozgásteret ad a katona és a haderő számára, és egyben jogi védelmet nyújt az állampolgároknak, míg a Magyar Honvédség a meghatározott feltételek alapján fegyveres védelmet biztosít a dokumentumban nevesítettek, az ország és az állampolgárok számára – mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy szeptember 16-án, Budapesten.

1596019253

Több mint egy évtizede segítik a jogszerű munkát

2016. szeptember 6. 19:51

Első alkalommal adott otthont az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) a belső ellenőrök napja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésnek, amelyen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség összes szervezete képviseltette magát. A belső ellenőrzés olyan szakterület, mely már több mint egy évtizede segíti a honvédség minden szintjének működését és jogszerű munkáját.

1596019236

A haza áldozatkész szolgálata

2016. szeptember 5. 9:50

Addig lehetünk magyar emberek, ameddig létezik magyar állam – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén Budapesten, szeptember 5-én.

1596018995

Struktúraváltás a honvédelmi igazgatásban

2016. szeptember 2. 14:34

A közigazgatás átalakításával összefüggő kormányzati döntéseknek megfelelően augusztus 31-i hatállyal megszűnt az eddig központi hivatal formájában működő HM Védelmi Hivatal, és szervezeti elemeivel, valamint feladatrendszerével beolvadt a Honvédelmi Minisztériumba. A hivatal utolsó állománygyűlését augusztus 31-én rendezték meg.

1596018964

Új feladatok, új kihívások, új lendület

2016. augusztus 31. 17:41

Az alakulat napja és a személyügyi igazgatás napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlést az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) augusztus 30-án, kedden, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában.

1596018960

„Önök nélkül nem tudna működni a Magyar Honvédség”

2016. augusztus 31. 14:23

„A haderőn belüli személyzeti munka terhei a jövő évben sem csökkennek, így továbbra is nélkülözhetetlen a területen dolgozók elkötelezett, felelősségteljes munkája” – hangzott el a személyügyi igazgatás napja alkalmából rendezett állománygyűlésen Budapesten, augusztus 31-én.

1596015640

A földrész, amit megkímélt az emberiség

2016. június 23. 15:37

Egyezményben garantálták a bolygó vezető államai, hogy nem sajátítják ki a Déli-sarkvidéket és tartózkodnak a bányászattól is. Az 1959-ben megkötött és az 55 évvel ezelőtt, 1961. június 23-án hatályba lépett Antarktisz-egyezmény máig védi a lakatlan kontinenst a kizsákmányolástól.

1596015022

Öt éve fogadták el Magyarország Alaptörvényét

2016. június 10. 20:40

Az 1222 évi országgyűlés kikényszerítette II. András királytól az Aranybullát. Ilyen módon Székesfehérvár a magyar alkotmányfejlődés kiindulópontja lett – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője az Igazságszolgáltatás az Alaptörvény tükrében című ünnepi konferencián, a Városháza Dísztermében, június 10-én, pénteken.

1596014740

Az emberek biztonságát szolgálja az alkotmánymódosítás

2016. június 7. 15:20

„A magyar emberek mindennapi biztonságát garantálja az Országgyűlés által június 7-én, kedden elfogadott alaptörvény-módosítás és a Belügyminisztérium terrorellenes csomagja” − mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a parlamenti határozathozatalok után.