Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kánya Andrea - 4. oldal

Cikkek
1595902514

„Az számít sikernek, ami nem történt meg”

2010. május 26. 12:45

A New York-i Times Square-en történt sikertelen bombamerénylet után nem sokkal letartóztatták, majd vádat emeltek a pakisztáni származású amerikai állampolgár ellen, aki azóta vallomást is tett. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a merénylet szálai Pakisztánba vezetnek, annak súlyos következményei lehetnek.

1595902252

„Erősíteni kell a harcias támadókészséget”

2010. május 24. 13:17

Immár négy éve őrzik a Ferihegyi Repülőteret idomított vándorsólymok: tanulékonyságuk és intelligenciájuk, legfőképpen pedig vadászösztönük tökéletesen alkalmassá teszi a madarak riasztására. Győrffy-Villám Andrással, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnökével, a sólymok kiképzését végző cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

1595902232

Kitüntetések a Honvédelem Napján

2010. május 20. 15:39

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén kitüntetéseket és elismeréseket adtak át a Stefánia Palotában. A rendezvényen „Az Év katonája” kitüntető címet húsz honvéd vehette át Dr. Szekeres Imre honvédelmi minisztertől.

1595902219

Könyv a KGST hadiipari együttműködéseiről

2010. május 19. 20:51

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mutatták be Germuska Pál Vörös arzenál című kötetét. A könyv szigorúan titkos levéltári források alapján született, és kimerítő alapossággal mutatja be a szovjet blokk országai közötti nemzetközi gazdasági és hadiipari együttműködés történetét.

1595901938

Egy rémtett, amiről sokáig beszélni sem lehetett

2010. május 17. 21:41

Katyn: Tömeggyilkosság, politika, erkölcs címmel nyílt kiállítás a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az elsősorban fiataloknak szóló tárlat hétfői megnyitóján egyúttal néma főhajtással emlékeztek meg az április 10-én tragikus repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel delegáció tagjairól is.

1595901934

Háború, Taszár, szarvaspörkölt

2010. május 17. 11:34

Ünnepélyes keretek között adták át a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a Kötelékrepülés 2010 nevű, regionális hadtörténeti középiskolai verseny díjait. A múzeum főigazgatója és az Aranysas főszerkesztője által meghirdetett pályázat nyertesei a svéd légierő repülőgépével repülhettek, majd a Taszári Helytörténeti és Repülő Múzeumban tehettek látogatást.

1595901926

A Hadtörténeti lett az Év Múzeuma

2010. május 15. 12:14

Az Év Múzeumává választották szombaton a Hadtörténeti Intézet és Múzeumot. A Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett Múzeumok Majálisán Holló József altábornagy, az intézet főigazgatója, valamint Kedves Gyula alezredes, igazgatóhelyettes vette át a kitüntetést.

1595901920

300 százalék adrenalin

2010. május 14. 18:00

Harmadszorra rendezték meg a Rendőrtiszti Főiskolán Spártai 300 címmel a rendvédelmi szervek, valamint a Magyar Honvédség különleges egységei számára meghirdetett országos crossfit bajnokságot. A feladatok végrehajtásához valóban spártai erőre és kitartásra volt szükség. A honvedelem.hu helyszíni beszámolója a versenyről.

1595901663

A hadseregek is megszenvedik a klímaváltozást

2010. május 12. 17:14

Katasztrófavédelmi konferenciát szerveztek a Honvédelmi Minisztériumban, melynek célja a Magyar Honvédség klímaváltozással kapcsolatos érintettségének, az éghajlatváltozás biztonsági tényezőinek feltárása és az ebből következő feladatok behatárolása volt.

1595901663

Hogyan adjunk interjút bombatámadás esetén?

2010. május 12. 14:53

Többek között a fenti kérdésre is választ kaptak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen május 3-14. között megrendezésre kerülő NATO Alapfokú Közkapcsolatok Tanfolyam hallgatói. A kurzuson résztvevő magyar diákok mellett orosz, angol, azeri, olasz, horvát és portugál hallgatók is részt vettek.