Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

katonai igazgatás - 2. oldal

1596068579

Lengyel delegáció a budapesti toborzóirodában

2019. szeptember 18. 17:04

Nyugállományú haditengerészekből álló lengyel delegációt fogadott az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsokság. A vendégek a budapesti toborzóirodában tettek látogatást, hogy megismerjék a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerét.

1596068518

Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen

2019. szeptember 17. 7:17

Toborzóirodát adtak át ünnepélyes keretek között szeptember 16-án, hétfőn, a Miskolci Egyetemen. A megnyitót követően Biztonság, honvédelem, haderő címmel tartottak előadást a meghívott vendégeknek és az intézmény hallgatóinak.

1596068502

A hősök emléke

2019. szeptember 16. 13:44

Közös hadisírgondozáson vettek részt az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ (MH KIKNYP) katonái a Csongrád megyei kis lélekszámú településén, Bakson.

1596067298

Alakulatnap a Balatonon

2019. szeptember 2. 18:28

Csapatünnepe alkalmából ezúttal a Balaton partján találkozott az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsokság (MH KIKNYP) állománya.

1596065760

Államalapításunk ünnepén tettek katonai esküt

2019. augusztus 20. 18:19

„Szükség van az önök felkészültségére, tudására, elszántságára országunk, népünk függetlenségének, érdekeinek és értékeinek a megvédéséhez. Mutassanak példát hősiességből, bátorságból, bajtársiasságból!” – köszöntötte Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az augusztus 20-án esküt tett önkéntes területvédelmi tartalékos katonákat.

1596065412

Huszáros eskütétel

2019. augusztus 4. 9:47

A hagyományokhoz hűen tettek esküt a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál alapképzésüket sikerrel teljesítők. Az esküt tevőket – a családtagok és barátok mellett – a hagyományőrző katonák is elkísérték katonai pályafutásuk egyik legfontosabb délelőttjén…

1596064856

Összeült a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport

2019. július 22. 12:07

Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában július 19-én, pénteken tartotta soron következő ülését a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport.

1596064560

Már Keszthelyen is működik toborzóiroda

2019. július 13. 13:36

Toborzóirodát adtak át ünnepélyes keretek között Keszthelyen, július 13-án. Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese azt mondta: a város nagy segítséget nyújtott ezzel a haderőnek. A megnyitón írta alá szerződését Kalotsa Gergely, az első keszthelyi önkéntes tartalékos.

1596064254

Befejeződött a kutatómunka a nyíregyházi Hősök temetőjében

2019. július 3. 16:14

A napokban befejeződött a tavaly megkezdett kutatómunka a nyíregyházi Hősök temetőjében, a második  világháborús hősi halottak sírhelyeinél.

1596064247

Születésnapi jókívánságok

2019. július 2. 16:28

Emléklappal köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából jogelőd szervezetük volt osztályvezetőjét, Kőhalmi Erik nyugállományú alezredest az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai.

×