Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

katonai igazgatás - 52. oldal

Cikkek
1595908262

Nincsen hadsereg tartalék nélkül

2010. október 7. 16:57

A Magyar Honvédség szakemberei szeptember 16. és október 8. között rendezik meg a Feltöltés 2010 elnevezésű szimulációs hadkiegészítési gyakorlatot. Ennek október 7-i, Debrecenben megtartott látogatói napján részt vett dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is.

1595907978

Új filozófia és új struktúra a honvédségben

2010. szeptember 29. 16:51

Szeptember 29. és október 1. között, Balatonkenesén rendezik meg a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség tizenötödik jogászkonferenciáját, amelyen szerdán Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára mondott megnyitó beszédet.

1595907611

Megkezdődött a „Feltöltés 2010.” gyakorlat

2010. szeptember 19. 7:52

A korábbi évek gyakorlatát folytatva szeptember 16-án megkezdődött a katonai igazgatási rendszer felkészültségét, működését ellenőrző szimulációs hadkiegészítési gyakorlat, a „Feltöltés 2010.″

1595906118

Kongresszust tartott a világ legnagyobb tartalékos szerveződése

2010. augusztus 17. 6:32

A NATO Tartalékos Tisztek Szövetsége (Confédération Interalliée des Offíciers de Réserve – CIOR) 2010. augusztus 9–15. között tartotta szokásos nyári kongresszusát a norvégiai Stavangerben, a NATO Tartalékos Egészségügyi Tisztek Szövetségével (CIOMR) és a NATO Nemzeti Tartalék Erők Tanácsával (NRFC) közösen.

1595901355

Nosztalgikus múltidézés a „Kiegen”

2010. május 7. 7:49

Baráti találkozóra került sor a MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodájának nagytermében, ahol a megyei „kiegesek” idézték fel a múlt emlékeit. Május 06-án egyre másra érkeznek a rég nem, vagy éppen csak fényképekről ismert arcok.

1595892654

Csapatzászlót kapott az MH KIAK

2009. október 22. 12:10

Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, csapatzászlót és köztársasági elnöki zászlószalagot adományozott az MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központnak. A csapatzászlót Dr. József Péter, HM jogi szakállamtitkár adta át az államfő nevében október 21-én Ipcsics József ezredesnek, a Központ parancsnokának.

1595887884

Amerikai toborzók a magyar irodában

2009. június 9. 22:28

Az Ohioi Nemzeti Gárda toborzó tisztjeiből álló delegáció tartózkodik a héten Magyarországon. A látogatás célja a tapasztalatcsere, ezért az amerikai szakemberek előadásokat tartanak saját munkájukról és feladatrendszerükről. Emellett természetesen megismerkednek a magyar toborzási rendszerrel is, és ennek során több toborzó irodát is meglátogatnak.

1595884854

Összezárt a nemzet a nehéz időkben

2009. március 13. 17:42

Az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző ezred és az MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság személyi állománya március 15. tiszteletére együtt, egy időben és helyen, a veszprémi helyőrségi művelődési otthonban tartotta ünnepi állománygyűlését.

1595881297

Az alakulatok is versenyeznek a szerződéses katonákért

2008. október 31. 12:23

Meggyújthatjuk a negyedik gyertyát a képzeletbeli születésnapi tortán, négy évvel ezelőtt ugyanis történelmet írt a Magyar Honvédség: leszerelt az utolsó sorkatona is. Ezzel 136 éves tradíció ért véget. Azóta november 3. az önkéntes haderő napja.