Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 371. oldal

Cikkek
1595919034

Szomszédok egymás közt Hódmezővásárhelyen

2011. május 21. 9:11

Szerb és magyar katonák készültek békefenntartói feladatok ellátásra egy hétig Hódmezővásárhelyen. A NEIGHBOURS (szomszédok) elnevezésű többnapos közös foglalkozáson mindkét fél részéről egy-egy szakasz vett részt. A kiképzés zárógyakorlatát május 20-án tartották a Zrínyi Miklós laktanyában. A forgatókönyv szerint a terroristák váltságdíj reményében elrabolták a Vöröskereszt egyik vezetőjét, a „vizsgafeladat” az ő kiszabadítása volt.

1595919030

Az utolsó húsz percben dőlt el a bajnoki cím sorsa

2011. május 20. 19:26

Hatalmas küzdelem jellemezte a Magyar Honvédség május 17-19. között megrendezett 2011. évi lőbajnokságát. Az első két nap eredményei után még két csapatnak voltak esélyei az összetett első helyezés megszerzésére. Végül a bajnoki címet a párbajlövészet 37. kifutása döntötte el. A verseny három napja alatt az időjárás is segítette a versenyzőket és a jó eredmények elérését.

1595919020

Kombinált menetben Tatáról Hajmáskérre

2011. május 20. 12:42

Bár a nap első sugarai még éppen csak most bukkantak ki a Gerecse hegység déli nyúlványai mögül, a tatai laktanyában már nagy a sürgés-forgás. A normál hétköznapokon csak ritkán használt 3-as és 4-es számú kapu mögött hosszan sorakoznak a katonai harc- és gépjárművek. Vezetőik az indulási parancsra várnak. Az úticél a Veszprém közelében található nullaponti lőtér. Az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái az elkövetkező hetekben itt vesznek részt a Dinamikus Együttműködés 2011 elnevezésű gyakorlaton.

1595919013

Kiképzés a köbön

2011. május 20. 7:46

A szentendrei MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) közismert arról a képességéről, hogy az egységes katonai alapkiképzés mellett különböző speciális felkészítés megszervezésére is alkalmas. Jelenleg az MH KKB Mecséri János Kiképző Osztály szakállománya a szerződéses legénység „rendes” kiképzése és a harmadik hete zajló nemzetközi WIT tanfolyam mellett háromféle speciális kiképzést is folytat.

1595919011

„Képezd a kiképzőt” – tanfolyam Szentendrén

2011. május 20. 6:01

Április 22-én zárult az úgynevezett C-IED tevékenységek keretébe tartozó, „képezd a kiképzőt” tanfolyam Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison. A kéthetes kurzusról Babos Sándor főhadnaggyal, a nemzetközi kiképző alosztály kiképző tisztjével beszélgetett a honvedelem.hu.

1595919007

Biztos helyen a sérültek

2011. május 19. 17:16

A Honvédelmi Minisztériumban május 19-én, csütörtökön délután sajtótájékoztatót tartottak a hajnalban Afganisztánból hazahozott és a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központban ápolt négy magyar katona állapotáról. Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt is bejelentette, hogy vasárnap reggel hozzák Magyarországra az Afganisztánban – szolgálatteljesítés közben elhunyt – két magyar katona holttestét.

1595918767

Tömegoszlatás volt a vizsgafeladat

2011. május 19. 11:49

Befejeződött az MH EUFOR Kontingens kilencedik váltásának felkészülése. A magyar katonák az MH Összhaderőnemi Parancsnokság ellenőrző csoportja előtt május 18-án, szerdán tartották záró gyakorlatukat a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában. Feladatuk egy, a járőrökkel szemben ellenségesen fellépő, dühöngő tömeg feloszlatása volt.

Negyven év után újra bővül az új-zélandi királyi légierő

2011. május 18. 11:25

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Új-Zéland légiereje (RNZAF) nem kevesebb, mint 40 évet várt arra, hogy új típussal bővíthesse flottáját. A jeles eseményre 2011. május 13-ig kellett várni, hiszen ezen a napon, a légierő Ohakea bázisán ünnepélyes keretek között hadrendbe állították az első három AgustaWestland A109LUH helikoptert.

1595918740

Közúti balesetben vesztette életét két magyar katona Baghlanban

2011. május 17. 18:07

Két magyar katona hunyt el május 17-én az afganisztáni Baghlan tartományban közúti balesetben, amikor járművük felborult. A tragikus eseményről kedden délután Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke sajtótájékoztatót tartott a tárca Balaton utcai épületében.

1595918729

Dinamikus Együttműködés 2011: az idei legnagyobb kiképzési rendezvény

2011. május 17. 8:07

Idei legnagyobb gyakorlatára készül a Magyar Honvédség. A május 23. és június 7. közötti, Dinamikus Együttműködés 2011 elnevezésű gyakorlaton – valamint az ehhez kötődő Vigorous Warrior 2011 több nemzeti, katona-egészségügyi dinamikus és statikus bemutatón – számos feladat vár a részt vevő alegységekre és katonákra.