Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 434. oldal

Cikkek
1595903126

Komoly elszántsággal dolgoznak a kánikulában is

2010. június 11. 9:22

A rögtönzött robbanóeszközök vizuális felismerésének módszereit, azok keresésének eljárásait és folyamatait, az erő alkalmazásának fogásait, valamint a rögtönzött robbanóeszközökkel kapcsolatos különböző szintű eseményekre történő reagálás módjait gyakorolják a C-IED Kiképzők Kiképzése tanfolyam résztvevői Szentendrén.

1595903125

Nagy-Britannia nem küld több katonát Afganisztánba

2010. június 11. 8:53

Ki van zárva, hogy Nagy-Britannia csapaterősítést küldjön Afganisztánba – mondta csütörtökön Kabulban David Cameron brit kormányfő. A politikus, aki előre be nem jelentett villámlátogatásra érkezett a közép-ázsiai országba, Hamid Karzai afgán államfővel tárgyalt, majd közös sajtóértekezletet tartottak.

1595903122

Erős Afganisztán, robusztus és ütőképes KFOR

2010. június 11. 6:09

Fokozni kell az afgán hadsereg és rendőrség kiképzését, hogy az ország képes legyen megvédeni magát a terrorizmustól – mondta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásán. Az ülésen Magyarországot Hende Csaba honvédelmi miniszter képviseli.

1595903121

Továbbra sem cél az afganisztáni harci részvétel

2010. június 10. 16:28

Az anyagi helyzet miatt most az a legfontosabb, hogy a meglévő feladatokat teljesíteni tudja honvédség – mondta a HM Honvéd Vezérkar új főnöke az MTI-nek. Benkő Tibor altábornagy szólt arról is: továbbra sem célja a honvédségnek, hogy részt vegyen az afganisztáni harci műveletekben, csak az újjáépítésben és a kiképzésben.

1595903116

Üléseznek a NATO védelmi miniszterei

2010. június 10. 9:47

Az afganisztáni és a koszovói NATO vezette művelet, a védelmi képességek és erőforrások alakulása a gazdasági válsághelyzetben, a rakétavédelem terve, az észak-atlanti szervezeten belül is szükségessé vált reform és takarékosság a fő téma a NATO-országok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődött, kétnapos brüsszeli tanácskozásán.

1595903112

Igazi fény az éjszakában

2010. június 10. 6:08

A MH 86. Szolnok Helikopter Bázison települő szállítóhelikopter zászlóalj állománya éjjellátós repülő kiképzést hajtott végre MH Pápa Bázisrepülőtéren. E berendezések későbbi generációi a bejövő háttérfényt harminc-negyvenezerszeresére erősítve alkotnak olyan minőségű képet, amellyel éjszaka is közel teljes értékű vizuális repülést lehet folytatni.

1595903112

„A honvédelemnek ismét a fontos ügyek közé kell kerülnie”

2010. június 9. 17:22

Az Országgyűlés kupolacsarnokában tartotta meg éves feladatszabó állománygyűlését Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az eseményen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is.

1595902892

Megköszönte a magyar helytállást a NATO európai főparancsnoka

2010. június 8. 12:22

Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének meghívására James Stavridis admirális, a Szövetséges Erők Európai Főparancsnoka tett látogatást Magyarországon. Benkő Tibor biztosította az admirálist Magyarország elkötelezettségéről a további missziós szerepvállalás mellett.

1595902863

Valósághű hídrongálás

2010. június 7. 12:28

Az MH Béketámogató Kiképző Központ NATO Különleges Műveleti Alaptanfolyam műszaki specialista hallgatói kiképzésük újabb fázisához érkeztek. A korábbi építési projektek után most egy könnyebbnek tűnő, de új kihívással szembesültek.

1595902855

Huszonegyedszerre folyik a komplex felkészítés

2010. június 7. 8:28

Immár huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre az MH Műveleti Központ szervezésében Szolnokon a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központban a Nemzetközi Katonai Megfigyelői Tanfolyam 2010. május 25. és június 11. között.