Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 432. oldal

Cikkek
1595903444

Kevés a katonaorvos a Magyar Honvédségben

2010. június 19. 23:37

A szocialista kormány által fölajánlott harci helikopteres kiképzők kiállítására Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke szerint, jelenlegi állapotában nem lesz képes a Magyar Honvédség. Ráadásul az egészségügyi szakemberek száma is alacsony az alakulatoknál.

1595903439

Alaki foglalkozás és ifjúsági tábor

2010. június 19. 14:32

Első alkalommal rendeztek honvédelmi tábort a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság támogatásával, gyermekek részére Zánkán. A fiatalok az ország különböző helyőrségeiből érkeztek Balaton parti településre, ahol a „szigorú” katonák felügyelete alatt kapnak egy hetes, „kemény” katonai kiképzést.

1595903435

Lezuhant egy mianmari Mi-2-es helikopter

2010. június 18. 20:34

Hírügynökségi jelentések szerint június 16-án lezuhant a mianmari légierő egyik Mi-2-es helikoptere, melynek során a fedélzeten tartózkodó öt főből négyen életüket vesztették, egy főt pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A Mi-2-es a Mianmar (korábbi nevén Burma) észak-keleti részén fekvő Shan állam Pindaya városának közelében csapódott a földbe.

1595903432

OMLT: tanácsadás az önálló Afganisztán megteremtéséért

2010. június 18. 14:05

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter afganisztáni látogatása során találkozott az afgán zászlóalj parancsnokával, aki elismerően szólt a magyar katonák teljesítményéről. A magyar vezetésű OMLT 2009. április vége óta látja el a Baghlanba települt Afgán Nemzeti Hadsereg egyik zászlóaljának műveleti felkészítését a Khilagayi laktanyában.

1595903432

3500 kilométer hat országon keresztül

2010. június 18. 12:09

Nyolcvanöt nap és 3500 kilométer: számokban így lehetne jellemezni azt a tervet, amelyet Nemzetközi Huszár-portya néven szeretne megvalósítani egy Lisszabonból induló négytagú magyar huszár járőr. A két huszártisztből és az őket biztosító logisztikai részlegből álló csapat célja, hogy népszerűsítsék a fegyvernemet és megismertessék annak történelmi szerepét.

1595903430

Zárógyakorlatra készül a KFOR-3 állománya

2010. június 18. 11:18

Az árvízi védekezésben való részvétel a MH KFOR Kontingens harmadik. váltásába tervezett állomány felkészülését is félbeszakította, de a héten már tovább folytatódott a kiképzés Hódmezővásárhelyen, a MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál.

1595903428

Vegyivédelmi gyakorlat éles harcanyagokkal

2010. június 18. 10:29

Úgynevezett ABV mentesítő szakkiképzésen vettek részt a Magyar Honvédség vegyivédelmi katonái június 7–11. között Szlovákiában, a Zemianske Kosztolany közelében található gyakorlótéren. A feladat különlegesség az volt, hogy ezúttal éles, mérgező harcanyagokkal dolgoztak.

1595903428

Vádat emeltek a Times Square-i merénylő ellen

2010. június 18. 9:46

Hivatalosan vádat emelt az amerikai igazságszolgáltatás az ellen a pakisztáni születésű férfi ellen, aki a múlt hónapban egy gépkocsiba rejtett pokolgépet próbált meg felrobbantani New York legforgalmasabb kereszteződésében, a Times Square-nél.

1595903426

Delegáció a Könnyű Vegyes Zászlóaljnál

2010. június 18. 8:00

A Magyar – Bosznia-Hercegovina együttműködési program keretében Magyarországra látogatott Bosznia-Hercegovina Haderő TRADOC és PSOTC parancsnoka és kísérete, Kenan Dautoviè ezredes, Ilija Petroviè ezredes, Tihamer Saviè alezredes.

1595903417

A biztonság a legfontosabb

2010. június 17. 12:21

Kiemelt biztonsági intézkedések mellett fogadták Afganisztánban dr. Hende Csaba honvédelmi minisztert, aki először látogatott Afganisztánba. Miután az utóbbi időben a biztonsági helyzet jelentősen romlott Baghlan tartományban, a honvédelmi miniszter elsődlegesen erről, illetve a misszióban szolgáló magyar katonák élet- és munkakörülményeiről, ellátásáról, feladatairól tájékozódik a helyszínen.