Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 437. oldal

Cikkek
1595902522

Kiképzéssel ünnepelt a PRT-9

2010. május 27. 9:03

Csaknem 350 fővel folytatja felkészülését a MH Tartományi Újjáépítő Csoport (Province Reconstruction Team – PRT) kilencedik váltásába készülő állomány Várpalotán, a nullponti gyakorlótéren. A felkészítés ezzel megkezdte a harmadik, egyben utolsó fázisát, mely beépül a Clever Ferret 2010 nemzetközi gyakorlatba.

1595902520

Különleges Műveletiek a Budai várban

2010. május 27. 8:23

A NATO Különleges Műveleti Alaptanfolyam parancsnoki és fegyveres specialista szakkiképzés állománya tanulmányai részeként csatatérbejáráson vett részt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatóinak segítségével. A két szakirány saját felkészülési programjának megfelelően vette górcső alá a műveletek teljes spektrumát.

1595902518

Nem törődtek a vészjelzésekkel Kaczynski pilótái

2010. május 27. 5:59

Az április 10-én lezuhant lengyel elnöki repülőgép pilótái több vészjelzést is figyelmen kívül hagytak – nyilatkozta Edmund Klich légügyi szakértő, aki a repülőgép-szerencsétlenségek kivizsgálására létrehozott lengyel állami bizottságot vezeti. Klich megerősítette, hogy a katasztrófa perceiben a pilótafülkében tartózkodott Andrzej Blasik, a lengyel légierő parancsnoka.

1595902515

Aki a világűrből is látta Magyarországot

2010. május 26. 16:27

Napra pontosan harminc esztendővel ezelőtt, 1980. május 26-án indult el az űrbe az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A három évtizedes évforduló tiszteletére szerdán ünnepi megemlékezést tartottak Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületének dísztermében. A rendezvényen több egykori űrhajós is jelen volt.

1595902515

Afganisztánba készülnek

2010. május 26. 13:17

A Magyar Honvédség Béketámogató Központjában, Szolnokon a hónap elején kezdődött meg a NATO ISAF Afganisztáni egyéni beosztásba tervezett állomány missziós törzstiszti felkészítése. A felkészítés első ütemében a misszióval kapcsolatos általános ismereteket sajátították el a felkészülők.

1595902514

„Az számít sikernek, ami nem történt meg”

2010. május 26. 12:45

A New York-i Times Square-en történt sikertelen bombamerénylet után nem sokkal letartóztatták, majd vádat emeltek a pakisztáni származású amerikai állampolgár ellen, aki azóta vallomást is tett. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a merénylet szálai Pakisztánba vezetnek, annak súlyos következményei lehetnek.

1595902505

30 éve járt először magyar az űrben

2010. május 25. 13:10

30 évvel ezelőtt, 1980. május 26-án indult útnak az Interkozmosz program keretében az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A nyugállományú dandártábornok az űrhajózástól élete későbbi szakaszaiban sem szakadt el, de álma, a második űrutazás már nem valósulhatott meg.

1595902260

Honvédelem napi ünnepi sorakozó Szentendrén

2010. május 25. 9:53

2010.május 20-án a Szentendre városi, valamint a kistérségi önkormányzatok és a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság képviselőinek jelenlétében felsorakozott az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) állandó és képzésre, kiképzésre vezényelt állománya, hogy együtt ünnepeljék a Magyar Honvédelem Napját.

1595902252

„Erősíteni kell a harcias támadókészséget”

2010. május 24. 13:17

Immár négy éve őrzik a Ferihegyi Repülőteret idomított vándorsólymok: tanulékonyságuk és intelligenciájuk, legfőképpen pedig vadászösztönük tökéletesen alkalmassá teszi a madarak riasztására. Győrffy-Villám Andrással, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnökével, a sólymok kiképzését végző cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

1595902246

Életmentés a harctéren

2010. május 23. 7:28

A harctéri életmentés alapvető szabályait sajátították el az elmúlt két hétben azok a harcoló beosztásokba tervezett, de egészségügyi végzettséggel nem rendelkező katonák, akik a KFOR kontingens augusztusi váltására készülnek. A Combat Life Saver tanfolyamnak az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Egészségügyi Kiképző Bázisa adott otthont.