Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Singer Éva hadnagy - 5. oldal

Cikkek
1596018923

Szirénázó rendőrautó és újraélesztés a Honvéd Üdülőben

2016. augusztus 28. 11:48

Rendőrök és vízimentők lepték el csütörtökön délelőtt a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) strandját. Nem kell azonban katasztrófára gondolni, csupán a Balatonalmádi Rendőrkapitányság „Strand Roadshow”-ját fogadta az alakulat, melynek keretében kicsiket és nagyokat egyaránt játékos baleset-megelőzési feladatok várták, a vízimentőktől pedig az újraélesztést tanulhatták meg az érdeklődők.

1596018652

Napóleoni háborúk és középkori vásárok ízei

2016. augusztus 23. 18:33

Ezeket idézte meg augusztus 21-én, vasárnap Balatonakarattyán a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ. Az estébe hajló program keretében könyvbemutatóval és hadijátékkal készültek a vendégeknek, valamint idén először – hagyományteremtő céllal – bemutatták az Üdülő Tortáját.

1596018327

„Zene nélkül mit érek én?”

2016. augusztus 17. 13:53

Többek között ezt a nagysikerű slágert hallhatta a közönség az MH 25. Klapka György Lövészdandár zenekarának előadásában Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban. A repertoárban könnyűzenei és operett slágerek mellett népdal feldolgozások is szerepeltek.

1596018076

Gripenek Balatonakarattyán

2016. augusztus 15. 15:58

„Dr. Toperczer alezredes fotóin megjelenik a katona és az ember, a misszió tagjai munka és pihenés közben egyaránt. A képek életre kelnek, történeteket mesélnek és segítenek megérteni, hogy miről is szólt az elmúlt időszak Litvániában” – e szavakkal nyitotta meg a Közös légtér, közös felelősség című kiállítást Balatonakarattyán Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka. A Balti Légtérrendészeti Szolgálat (Baltic Air Policing − BAP) magyar váltásának litvániai életét bemutató kiállítás augusztus végéig tekinthető meg az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK).

1596017757

Aktív pihenés a Balatonnál

2016. augusztus 8. 18:38

2010-ben vetette fel Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (Hososz) elnöke, hogy az akkori Honvéd Üdülőben (a mai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ) a pihenésen kívül sportprogramot is kellene biztosítani gyermekek számára. Azóta turnusról-turnusra a Hososz programja nemcsak a fiatalabb korosztály, de a felnőttek körében is nagy sikert arat.

1596017427

Ízek, borok, hangulatok

2016. július 30. 7:42

Ezzel a címmel szervez évről évre találkozót Balatonakarattya a népzene és néptánc, valamint a finom ízek és borok szerelmeseinek. Az idei rendezvényen a Magyar Honvédség is képviseltette magát az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ csapatával.

1596017411

Balaton-parti party

2016. július 28. 15:41

Fergeteges hangulatú koncertet adott az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár központi zenekara az elmúlt hétvégén Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.

1596017124

Négy év vérben és vasban

2016. július 22. 14:47

Balatonakarattyára érkezett a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Nagy Háborúról szóló vándorkiállítása. A tablókon az első világháború előzményeiről, okairól, a hadseregek fegyverzetéről és a civilek háborús szerepéről olvashatnak az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ vendégei.

1596016574

Rendhagyó jubileumi koncert Balatonakarattyán

2016. július 13. 10:07

A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK) adott koncertet vasárnap délután az újjászerveződésének 70 éves jubileumát ünneplő Pápa Város Fúvószenekara. A kánikulában a koncert helyszíne nem is lehetett más, mint az üdülő strandja.

1596016564

Mit játszhatott a Balaton-parton egy katonazenekar 30 éve?

2016. július 12. 12:29

Ezt a kérdést tette fel az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) Budapest Helyőrség Zenekar karmestere Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK). A közel száz évet felölelő repertoárban a katonai indulók mellett megfért egymás mellett Brahms és a Monkees is.