ünnepség - 169. oldal
Tanítani mennek Afganisztánba
2013. május 9. 16:46
Az aszimmetrikus hadviselés, a terrorizmus elleni harc megköveteli, hogy a lehető legnagyobb fegyelemmel és hatékonysággal hajtsák végre a feladatukat. Elvárom, hogy méltó képviseljék hazánknak, a Magyar Honvédséget! – köszönt el az MH Mi–17-es Légi Tanácsadó Csoport hatodik váltásának tagjaitól Szolnokon május 9-én, pénteken Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke.
Előléptetés és elismerés
2013. május 8. 13:47
A honvédelmi miniszter ezredessé léptette elő Palotás Mihály nyugállományú alezredest. Az erről szóló dokumentumot és az ezredesi csillagot Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke május 8-án adta át a 102 éves veteránnak, aki 1931-ben jelentkezett a honvédségbe és 1947-ben tért haza szovjet hadifogságból.
Új feladatok – régi missziók
2013. május 7. 17:18
„Az elkövetkező fél évben az MH Nemzeti Támogató Elemre hárul a feladat, hogy az MH Tartományi Újjáépítési Csoport, valamint az MH OMLT által leadott amerikai kölcsöneszközöket visszaadják, illetve az újjáépítési csoport által leadott anyagokat előkészítsék a honi területre történő átcsoportosításhoz” – hangsúlyozta Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, egyben megbízott szárazföldi haderőnem főnök, május 7-én, Székesfehérváron.
A legmodernebb technikai eszközökkel kápráztatták el a gyerekeket
2013. május 6. 7:18
Petőfi eszmei örökségét, az általa képviselt emberi és katonai értékeket tovább kell adnunk a minket követő nemzedéknek, így nemes lelkű, becsületes, hazájukat szerető katonákat állíthatunk az ország szolgálatába – mondta Miklovich János mérnök alezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka május 4-én, pénteken, Székesfehérváron. Szent Flórián napját, 1993 óta a vegyivédelmiek napjaként tartják számon.
Tisztességgel, bátorsággal, becsülettel
2013. május 5. 7:05
Az MH Mi-35 Légi Kiképzés-támogató Csoport (Air Mentor Team) április 30-án befejezte szakmai tevékenységét Afganisztánban, hamarosan elhagyja a hadszínteret.
Ez a feladat teljesen más, mint a korábbiak voltak
2013. május 3. 16:26
Önök nagykövetei lesznek az Egyesült Államoknak és Magyarországnak, diplomataként képviselik majd az Afganisztánban működő nemzetközi katonai közösséget – mondta Domján László vezérőrnagy Hódmezővásárhelyen május 3-án, pénteken.
Humanitárius bevetésen a győri rakétások
2013. április 30. 14:04
A sopronbánfalvi Hősi temetőben nyugvó közel kétezer német és magyar katona sírjának felújítási munkálataiban vesznek részt kétszer két hét időtartamban a győri katonák.
A nép, a templom, a hit ugyanaz
2013. április 28. 16:23
Az ország talán legfontosabb Árpád-kori román stílusú műemléke a jáki templom, amely most részben megújulhatott – hangsúlyozta Hende Csaba azon az ünnepségen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át április 28-án, vasárnap délben a részben felújított jáki templomot.
Beiktatták a Hírességek Csarnokába a Honvéd Vezérkar főnököt
2013. április 26. 16:22
Beiktatták az Egyesült Államok Szárazföldi Erőinek Vezérkari Akadémiáján található Hírességek Csarnokába dr. Benkő Tibor vezérezredest. A Honvéd Vezérkar főnöke három napos hivatalos látogatáson tartózkodott az Egyesült Államokban április 23-25. között.
Emlékfutás a hősökért
2013. április 19. 10:33
A Don menti harcok befejeződésének 70. évfordulója alkalmából emlékfutással tisztelegnek Somogy megye és hazánk második világháborús áldozatai előtt. A résztvevők a megtett út alatt fejet hajtanak, és koszorút helyeznek el az útvonal mentén lévő magyar katonai síroknál és emlékhelyeknél.