Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

V4 elnökség

Cikkek
v41

Egységben az erő

2023. június 12. 16:33

„A V4 összetart – a visegrádi országok csoportjának egyik alapelve, hogy szorosan, szövetségben segítjük egymást” – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Visegrádi Négyek védelmi minisztereinek találkozóján a Magas-Tátrában, június 12-én, hétfőn.

IMG_4230

V4 védelempolitikai igazgatói találkozó Modrában

2022. szeptember 7. 15:37

A V4 védelempolitikai igazgatók szeptember 5-6-án, Modrában rendezett találkozójával kezdetét vette a szlovák V4 elnökség védelempolitikai eseményeinek sorozata. A nyitórendezvényen hazánkat Hajnik László, a HM védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára képviselte. A megbeszélés elsődleges célja a szlovák V4 elnökség védelmi programjának megvitatása és a V4 védelmi miniszterek szeptember végi ülésének előkészítése volt.

V4 Debrecen KLAC2951

Debrecenben tanácskoztak a V4-es országok vezérkarfőnökei

2022. június 14. 20:23

„Folytatni fogjuk az együttműködést” - mondta újságírói kérdésre dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Visegrádi Négyek vezérkarfőnökeinek tanácskozását követően, június 14-én, kedden, Debrecenben.

LALA2683

V4-es kiképzési és szimulációs szakemberek találkoztak

2022. május 12. 13:40

Magyarország soros V4 elnöksége kapcsán, május 10-11. között Budapesten, a Hotel Hadikban, összevontan rendezték meg a V4 Kiképzési, Oktatási és Gyakorlatokat Szinkronizáló Konferenciát, valamint a V4 Szimulációs és Kiképzéstechnológiai Megbeszélést.

V4_2

Magyarország az erősödő európai és regionális védelmi együttműködés középpontjában

2022. március 21. 22:55

A V4 magyar elnökség programjának keretében egyeztetett a Visegrádi Négyek szövetsége Németországgal az aktuális védelempolitikai és katonai együttműködés kérdéseiről, valamint Oroszország Ukrajna ellen folytatott agresszív háborúja kapcsán március 21-én, Brüsszelben.

LALA0671

Magyar-szlovák együttműködés a biztonság jegyében

2022. március 10. 19:42

A védelmi kapcsolataink és a biztonsági helyzet időszerű kérdései játszották a főszerepet a magyar-szlovák katonai vegyesbizottság csütörtöki ülésén, melyen a magyar delegációt Szabó István honvédelmi államtitkár, míg a szlovák küldöttséget Marian Majer védelmi minisztériumi államtitkár vezette.

V4_HRB_talakozo_Debrecen_20220128_04 copy

Védelmi ipari együttműködés, migráció és az ukrán-orosz feszültség

2022. január 28. 16:53

Debrecenben találkoztak a V4 országok, valamint Szlovénia honvédelmi és rendészeti kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottságainak képviselői január 28-án, pénteken, a Kölcsey Központban. A találkozón – mások mellett - felszólalt dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is.

Mali_képek (7)

Maliban szolgáló katonákat látogatott meg a Magyar Honvédség parancsnoka

2021. december 19. 16:17

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoka a látogatás során egyeztetett az ENSZ békefenntartó misszió (MINUSMA) megbízott parancsnokával, valamint ellátogatott az EUTM Mali Missziójának bázisára is Bamakoba. A látogatáson részt vett dr. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is.

V4 Senior BodyKLAC8929

V4-es államtitkári szintű tárgyalás Budapesten

2021. december 3. 13:37

A visegrádi védelmi együttműködésről tárgyalt a partnerországok képviselőivel Szabó István honvédelmi államtitkár december 3-án, Budapesten.

Brüsszel_nyitó

EU védelmi miniszteri és V4+ találkozó Brüsszelben

2021. november 16. 17:26

Az Európai Unió védelmi miniszterei találkoztak november 15-én és 16-án Brüsszelben, ahol hazánkat Benkő Tibor honvédelmi miniszter képviselte. A védelmi miniszterek plenáris üléseit megelőzően a visegrádi országok védelmi miniszterei találkoztak francia partnerükkel, Florence Parly miniszterrel. A megbeszélés a magyar V4-elnökség első V4+ formátumú miniszteri szintű találkozója volt.