Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Védelmi ipari együttműködés, migráció és az ukrán-orosz feszültség

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Szováthy Kinga |  2022. január 28. 16:53

Debrecenben találkoztak a V4 országok, valamint Szlovénia honvédelmi és rendészeti kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottságainak képviselői január 28-án, pénteken, a Kölcsey Központban. A találkozón – mások mellett - felszólalt dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is.

V4_HRB_talakozo_Debrecen_20220128_02 copy

„A V4 országok elkötelezett tagjai a NATO-nak és az Európai Uniónak” – hangsúlyozta Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke. Mint elmondta: „a találkozó kiemelt témája a migráció és a Visegrádi Négyek közötti védelmi ipari együttműködés, a közös harccsoportok és beszerzések helyzete, valamint az Ukrajna és Oroszország közötti feszültség.”

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy előadásában a V4 országok jelenlegi és jövőbeli védelmi együttműködéséről, valamint a közös beszerzések állapotáról beszélt. Ismertette a V4 országok védelmi beszerzési stratégiájának helyzetét, valamint kiemelte a közös kiképzések és a szoros együttműködés fontosságát.

V4_HRB_talakozo_Debrecen_20220128_04 copy

A Magyar Honvédség parancsnoka a találkozó lényegét összefoglalva rámutatott: a V4 országai számára azért is fontos a szoros együttműködés, mert - a földrajzi közelség okán is - közösek az érdekeik és hasonló veszélyekkel, kihívásokkal néznek szembe. „Katonai oldalról, mi igyekszünk mindent megoldani a NATO vagy az EU tagság keretein belül. Amennyiben a parlamentek ezt tudják támogatni, akkor még könnyebb lesz az együttműködésünk és hamarabb tudunk eredményeket elérni” – tette hozzá dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy.

Az ukrán-orosz konfliktus kapcsán az altábornagy kérdésünkre válaszolva elmondta: „mindenre figyelünk, ez a legfontosabb. Önállóan, nemzeti alapon és a szövetségeseinkkel együtt folyamatosan monitorozzuk azt, hogy mi történik. Nekem rendkívül jó kapcsolatom van az ukrán vezérkarfőnökkel is, vele is tudok egyeztetni. Ezekből az információkból áll össze az a kép, ami majd segít nekünk, hogy ha véletlenül bármi történik, akkor felkészültek legyünk.”

V4_HRB_talakozo_Debrecen_20220128_10 copy

A zárónyilatkozat elfogadása után a delegációvezetők közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol Kósa Lajos elmondta: a felek a hosszútávú stratégiai együttműködés mellett döntöttek. A védelmi ipar beszerzéseinek összehangolását és a honvédelmi, gazdasági együttműködés folyamatos lehetőségét keresve és megteremtve kívánnak fellépni. Kiemelte: a tömeges migráció, mint új zsarolási eszköz jelent meg, erre a kihívásra a jelen lévő országok képviselői az EU tagállamainak figyelmét is fel kívánják hívni.