Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

vizsga - 206. oldal

Cikkek
1595897165

Illusztris vendég Veszprémben és Budapesten

2010. február 19. 21:08

Immamuel Maurice Wallerstein amerikai egyetemi tanár magyarországi vizitje második napját Veszprémben, a Pannon Egyetem előadói termében kezdte, ahol A nemzetközi kapcsolatok rendszere és az új gazdasági világrend címmel tartott előadást. Délután tiszteletbeli doktori címet vett át a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.

1595897164

Tömeggyilkosságra készültek?

2010. február 19. 14:25

Õrizetbe vettek öt muszlim hitű amerikai katonát a dél-carolinai Fort Jacksonban, mert a gyanú szerint meg akarták mérgezni a bázis élelmiszerkészleteit, és a vizsgálat ellenük még tart – jelentette helyi idő szerint csütörtökön az amerikai CBN News. Az öt, arab fordítóként dolgozó katonát közvetlenül karácsony előtt vették őrizetbe – mondta a tévétársaság egy jól értesült, de névtelen forrásra hivatkozva.

1595897161

Minden alegység a gyakorlótéren

2010. február 19. 13:08

Bár még tartja magát a téli, kellemetlen időjárás, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái igen nagy létszámmal hajtják végre kiképzéseiket a hajdúhadházi gyakorlótéren. A kiképzőbázison megtaláljuk a lövészalegységek és felderítő zászlóalj mellett a jelenleg felkészülő OMLT következő váltásának katonáit.

1595897158

Afgán rendőrök haltak meg a légicsapásban

2010. február 19. 7:28

Életét vesztette hét afgán rendőr, két másik pedig megsebesült csütörtökön a NATO által tévedésből végrehajtott légicsapásban az ország északi részén. A múltban már előfordult néhány alkalommal, hogy tévedésből saját katonái, afgán rendőrök vagy katonák, netán polgári személyek váltak NATO-támadás célpontjává.

1595897155

Elbúcsúzott a nyolcadik váltás

2010. február 18. 15:50

Tatán, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár alakulóterén ünnepélyes keretek között búcsúztatták az MH Tartományi Újjáépítési Csoport 8. váltásának állományát. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke.

1595897147

Ex-amerikai tankert kapott Chile

2010. február 18. 11:01

Az amerikai VSE vállalat a napokban átadta a chilei haditengerészet számára azt a tanker hajót, melyről még 2009 elején állapodott meg az Egyesült Államok és Chile. A hajó korábban az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgált 1987 és 1996 között Andrew Higgins néven, majd a chilei hadrendbe állítást követően az Almirante Montt nevet kapja.

1595897142

Zavaros szálak a Hamász-vezető megölése körül

2010. február 18. 6:45

Sorra cáfolják érintettségüket a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik vezetőjének dubaji meggyilkolásában azok a britek, akiknek útleveleivel a dubaji hatóságok szerint a tettesek beutaztak az emírségbe. Az izraeli külügyminiszter szerint nem az izraeli elhárítás áll a dubaji gyilkosság mögött. Londonban bekérették az izraeli nagykövetet.

1595897137

Kiképzési csúcsforgalom a hadházi prérin

2010. február 17. 18:01

A debreceni Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi gyakorló- és lőterén, vagyis a Vay Ádám Kiképző Bázison soha nincs „üresjárat”, minden nap zajlik valamilyen kiképzési foglalkozás. Az elmúlt napokban azonban még a megszokottnál is nagyobb a pörgés, hiszen egyszerre több alegység is használja a „prérit”.

1595897134

Francia páncélozott járművek iránt érdeklődnek az oroszok

2010. február 17. 9:36

Az orosz belügyminisztérium francia gyártású, könnyű páncélozott járművek megvásárlásának lehetőségét vizsgálja. A minisztérium figyelmét a francia Panhard General Defense cég VBL (Könnyű páncélozott jármű) típusa keltette fel. Információk szerint a megbeszélések 2009 novembere óta tartanak, azonban még nem jutottak el hivatalos szintre.

1595897134

Sikeresek a P-8A fegyverzetének földi vibrációs tesztjei

2010. február 17. 9:14

A Boeing sikeresen végrehajtotta a P-8A Poseidon T1 tesztrepülőgépre felszerelt fegyverzet földi vibrációs tesztjeit a Seattle-i üzemében a hónap elején. Ez év vége felé ezen fegyverrendszereket a levegőben is tesztelni fogják a Maryland állambeli Naval Air Station Patuxent River légi bázison.