Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 744. oldal

Cikkek
1596064267

Az altisztavatás főpróbája a Hősök terén

2019. július 5. 12:34

Közel 260, az MH Altiszti Akadémián végzett altiszt-jelölt készült fel ma Budapesten, a Hősök terén, hogy holnap délelőtt ünnepélyes keretek között tegyen honvédesküt.

1596064266

Egy percig sem unatkoztak

2019. július 5. 12:01

Hagyományőrző témájú honvédelmi tábort rendezett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj 12-15 év közötti fiataloknak Abasáron. Az ötnapos foglalkozás katonai hagyományőrző szervezetek bevonásával mutatta be a résztvevőknek a magyar hadi kultúrát.

1596064260

Szolnokon tartott előadást a honvédelmi miniszter

2019. július 4. 16:30

Helyes úton járunk az erős, korszerű Magyar Honvédség felépítésében – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter július 4-én, csütörtökön, Szolnokon tartott előadásán.

1596064254

170 évvel ezelőtt halt meg Vasvári Pál

2019. július 3. 15:00

Vasvári Pál személye összeköti a nemzetet – mondta Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára július 3-án, szerdán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott konferencián és díjátadón.

1596064252

Félidőhöz érkezett a Magyar Honvédség balti légtérrendészeti missziója

2019. július 3. 9:31

Magyarország, vezető nemzetként, május 1-től négy hónapon át biztosítja Lettország, Észtország és Litvánia légtérvédelmét a spanyol és a brit légierő közreműködésével. Az elmúlt két hónapban a Magyar Honvédség Gripenjeit 20 alkalommal riasztották. A riasztások minden esetben azért lettek elrendelve, mert a légtérbe belépő gépek nem rendelkeztek repülési tervvel, nem teremtettek rádió kapcsolatot a légiforgalmi irányítással vagy nem használtak válaszjeladót. Az elfogott és azonosított repülőgépek között volt rádió-elektronikai felderítőgép, szállítógép valamint vadászgép is.

1596064252

The Baltic Air Policing Mission of the Hungarian Defence Forces has reached half-time

2019. július 3. 9:31

Hungary as a lead nation ensures the air-space defence of Latvia, Estonia and Lithuania augmented by of the Spanish and the British air forces from 1st May for four months. In the past two months the HDF Gripens were scrambled twenty times. The scrambles were ordered in all cases because the aircraft having entered the airspace did not have a flight plan, did not make radio contact with the Air Traffic Control Service or they did not use the transponder. Among the intercepted and identified aircraft there was a radio-electronic reconnaissance aircraft, a transport aircraft and also a fighter.

1596064249

Egy nem mindennapi tábor

2019. július 3. 8:17

Hatvanhárom fiatal részvételével kezdődött meg a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis nagy sikerű honvédelmi táborának második turnusa, ahol a fiatalok nem mindennapi élményekkel gazdagodtak.

1596064235

Lövésznapot tartottak Debrecenben

2019. július 2. 8:16

A dinamikus katonai bemutatótól kezdve a blues-rock koncertig bezárólag számos program várta az érdeklődőket az MH 5. Bocskai István Lövészdandár által szervezett lövésznapon.

1596064235

„Belemerültek” a munkába

2019. július 2. 7:02

Az idén is megrendezték a búvárösszevonást Mályiban, júniusban. A kiképzésen az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár búvárai is részt vettek.

1596064233

Lövésznap a sport jegyében

2019. július 1. 15:00

Idén is megünnepelték június 27-én, László napon a lövész fegyvernemi napot Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.