Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 331. oldal

Cikkek
pzhindex

Messzire, pontosan, pillanatok alatt

2023. június 1. 15:05

Éleslövészeten bizonyítottak a PZH2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el…

DSCN0329

Hősökre emlékeztek Szolnokon

2023. június 1. 12:00

A Magyar Hősök emléknapja alkalmából Szolnokon is megemlékeztek azokról a magyar katonákról és civilekről, akik az életüket áldozták Magyarországért.

20230530_BGR_HUN_VPHAT_8

Bolgár-magyar együttműködés

2023. június 1. 11:24

Hajnik László, a HM védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Radostin Iliev dandártábornok, bolgár védelempolitikai igazgató meghívására május 24-26-a között hivatalos látogatást tett Szófiában. A megbeszélés során mindkét fél egyetértett a kétoldalú védelmi kapcsolatok fejlesztésének jelentőségével, hangsúlyozva, hogy meg kell találni az új együttműködési területeket és módokat a meglévő kapcsolatok kibővítésére.

Menetoszlop KLAC4187

Visszacsoportosítás a 82-es főúton

2023. június 1. 10:53

Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred június 2-án délután technikai átcsoportosítást hajt végre Újmajor és Győr között, melynek következtében megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani a 82-es főútvonalon.

11_HSZ2752-Enhanced-NR

Csapatban küzdöttek a nemzetért

2023. június 1. 10:07

A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából Legendák és Hősök elnevezéssel indított kulturális programsorozat egyik állomásaként Zákonyi S. Tamás rendező A nemzet aranyai című, a magyar férfi vízilabda-válogatott Kemény Dénes szövetségi kapitányi irányítása alatt elért sikereiről szóló dokumentumfilmjét tekintette meg kétszáz honvédkadét a budapesti Duna Plázában, május 31-én.

hadihajosokindex

Hős folyamőrök és tengerészek emlékezete

2023. június 1. 9:17

„A mai napon a folyamőr és hadihajós katonákra emlékezünk itt a Hadikikötőben. De nemcsak rájuk, hanem mindenkire, akik az elmúlt évszázadokban, de kiemelten a honvédség százhetvenöt éves történelme során vesztették életüket a folyamokon vagy a tengereken” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt Lajos ezredes, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoka, az MH Hadikikötőben, május 31-én.

kekvillam8

Minden idők legnagyobb gyakorlatát hajtotta végre a magyar légierő

2023. június 1. 7:17

Hosszú ideje először a Magyar Honvédség minden repülőeszköze a levegőben volt a május 23-25-e között lezajlott „Kék Villám 2023/2” gyakorlaton.

P5310262

Az innováció növeli a védelmi képességet

2023. május 31. 21:33

Kiemelt szerepe van az innovációnak a védelmi képesség növelésében, a hadsereg modernizációjában - mondta Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) vezérigazgatója május 31-én, a kutatóintézet által szervezett képességbemutatón, Budapesten.

szoboravatoindex

Weisz Árpád, az edzők fejedelme

2023. május 31. 21:17

Felavatták Weisz Árpád válogatott labdarúgó és nemzetközileg is elismert futballedző bronz képmását Budapesten, az Eiffel Műhelyház kertjében, május 31-én. A szoboravatáson mások mellett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is jelen volt.

cseh

Csehország növeli védelmi kiadásait

2023. május 31. 18:44

Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges. Petr Pavel már jelezte, hogy haladéktalanul aláírja a jogszabályt.