Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 6231. oldal

Cikkek
1595932547

Kína hadrendbe állítja első repülőgép-hordozóját

2012. március 11. 12:04

A kínai haditengerészet első repülőgép-hordozó hadihajóját még ebben az évben hadrendbe állítják, miután sikeresek voltak a tavaly kezdett próbaútjai – közölte március 8-án, csütörtökön a kínai sajtó.

1595932546

Mezei futóbajnokság a rakétaezrednél

2012. március 11. 11:05

A nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án rendezték meg a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred sportversenynaptárának első megmérettetését, a 2012. évi mezei futóbajnokságot. A versenyen az alakulat alegységei és a törzs csapatai mérhették össze erejüket.

1595932545

Az al-Kaida több tagját megölték két légitámadásban

2012. március 11. 10:07

Negyvenöt feltételezett al-Kaida-tag halt meg Jemenben egy március 9-ei, péntek éjszakai, majd egy szombati légicsapás-sorozatban – közölték biztonsági források. A péntek éjszakai támadást valószínűleg pilóta nélkül amerikai repülőgépek hajtották végre az ország középső részén, Beida tartományban. A szombati légitámadást pedig a jemeni légierő hajtotta végre egy olyan katonai támaszpont ellen a dél-jemeni Dzsaar városban, amelyet az al-Kaida emberei a múlt héten foglaltak el a hadseregtől

1595932545

A gloire része, előjogokkal, ötszáz lóval

2012. március 11. 8:09

Január első szombatjától újra a Magyar Honvédség katonái, a Honvéd Palotaőrség tagjai adnak díszőrséget a Sándor-palotánál. A palotaőrség a Nemzeti Honvéd Díszegység része, amelyhez hasonló katonai alegységgel számos ország büszkélkedhet. Ezért, hogy jobban megismerjük hagyományaikat, bemutatunk néhány szomszédos, valamint különleges sajátossággal rendelkező díszelgőegységet. Következzék sorozatunk tizedik része, a francia díszelgőegység.

1595932544

World’s First Hussar Museum Opens

2012. március 11. 6:10

“The International Hussar Museum has a unique and outstanding collection, and commemorates one of the most popular and widely known aspects of Hungarian military traditions. The institution of hussars is the Hungarian people’s contribution to the evolution of European warfare, so we can rightly take pride in it” – pointed out Géza Szőcs, the Secretary of State for Culture of the Ministry of National Resources at the opening ceremony of the first hussar museum in the world on March 3.

1595932544

A huszár- és katonai tradíció a nemzettudat-építés része

2012. március 10. 22:10

A vitézi múlt megbecsülésének és a katonahősök mély tiszteletének a legtermészetesebbnek kell lennie, hiszen nemzetünk históriáját a csatatereken vívták vérrel és vassal – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség jubileumi közgyűlésén március 10-én, szombaton a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

1595932543

Aláírták a börtönök átvételéről szóló megállapodást

2012. március 10. 20:29

Az Egyesült Államok fél év múlva átadja az afgán kormánynak az országban lévő legnagyobb amerikai börtönközpont ellenőrzését – erről március 9-én, pénteken írtak alá megállapodást amerikai és afgán katonai vezetők. Az okmányt Abdul Rahim Vardak védelmi miniszter és John Allen tábornok, a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) parancsnoka látta el kézjegyével.

1595932543

Katona-kempo

2012. március 10. 18:26

Az Árok Kempo Dojo szervezésében február végén rendezték meg a PZFN Nyílt Kempo Magyar Bajnokságot Jászárokszálláson. A rendezvényen neves egyesületek versenyzői vettek részt – közöttük volt a Honvéd Bercsényi Sportegyesület Hybrid Jiu Jitsu csapata Hódmezővásárhelyről.

1595932543

Messze még a kínai lopakodó hadrendbe állítása

2012. március 10. 17:27

Alig egy évvel azután, hogy megtette első próbarepülését az első kínai, lopakodó technológiával felszerelt vadászbombázó, internetes portálokon híre kelt, hogy már az idén sor kerülhet hadrendbe állítására. Pekingben ezt hivatalosan cáfolták.

1595932542

Évadnyitó kiállítás Pákozdon

2012. március 10. 16:36

Kiállításmegnyitóval köszöntötték a tavaszt a pákozdi katonai emlékparkban március 10-én, szombaton. A katonafestők alkotásait dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, Székesfehérvár polgármestere méltatta. A rendezvényen részt vett Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.