Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 6443. oldal

Cikkek
1595925916

Emberségről példát, vitézségről formát!

2011. október 11. 13:22

Október 8-án, szombaton a Veszprém megyei Ihász településen, az ihászi csata egykori helyszínén emlékmű avatására került sor a küzdelemben részt vevő Pap Gábor honvéd százados, költő, dunántúli református püspök tiszteletére. A rendezvényen Szekeres István nyugállományú dandártábornok, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnökségének tagja, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület elnöke ünnepi beszédében példaként állította Pap Gábor honvéd századost a jelen katonái elé, aki „emberségről példát, vitézségről formát” adott.

1595925914

Jól halad a Jak-130-asok gyártása

2011. október 11. 12:09

Az Irkut vállalat üzeme Irkutszkban október elején kezdte meg a 35. Jak-130 harci kiképző repülőgép végső összeszerelését. Ebből a mennyiségből 10 gép már kész és a tesztrepülésen is túl van, míg további 8 Jak-130-as repülőgéptörzs összeszerelés alatt áll.

1595925914

Elfogadta az Országgyűlés a közszolgálati egyetem működéséről szóló javaslatot

2011. október 11. 10:47

Elfogadta az Országgyűlés a 2012. január 1-jén létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozásáról, szervezetéről, működéséről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot.

1595925914

Rabokat kínoztak Afganisztánban

2011. október 11. 9:36

Rabokat vertek és kínoztak néhány afgán vezetésű börtönben az ENSZ október 10-én, hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint. A fogvatartottakat az afgán rendőrség és a biztonsági igazgatóság által 24 tartományban működtetett 47 intézményben kínozták különböző kihallgatási technikák segítségével.

1595925910

Svéd katonát „mentett ki” a magyar PRT a PR felkészítésen

2011. október 11. 8:20

Az Északi Regionális Parancsnokság (RC-N) október 6-án dél körül értesítette az MH Tartományi Újjáépítési Csoport ügyeletesi szolgálatát, hogy felelősségi területükön, Baghlan tartományban, egy az ISAF erőkhöz tartozó svéd katona, a külső körülmények hatására elszakadt a saját csapataitól. A segítségre szoruló szövetséges katona pozícióját nem lehetett pontosan meghatározni, több négyzetkilométeres területen belül bárhol lehetett.

1595925909

OMLT Conference in Hódmezővásárhely

2011. október 11. 7:39

At the end of September the HDF Joint Force Command (HDF JFC) organized the Operational Mentor and Liaison Team (OMLT) Lessons Learned Conference in the Hódmezővásárhely garrison of the HDF 5th “Bocskai István” Infantry Brigade. Concurrent with the event, the brigade commenced the mission-specific training of the 12th rotation of the HDF Provincial Reconstruction Team (HUN PRT-12) in addition to running a training program for the sixth rotation of the HDF KFOR contingent.

1595925909

A NATO erői 2014 végéig kivonulnak Afganisztánból

2011. október 11. 7:13

A NATO erői kivonulnak Afganisztánból 2014 végéig – szögezte le Bukarestben Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára a szervezet parlamenti közgyűlése előtt. Rasmussen részt vett a NATO Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán, amely október 10-én, hétfőn a román fővárosban ér véget. Azokkal az aggodalmakkal kapcsolatban, hogy a NATO afganisztáni kivonulása után ismét a tálibok vehetik át a hatalmat, Rasmussen reményét fejezte ki, hogy a helyi erők képesek lesznek szavatolni az ország biztonságát.

1595925909

Villanyoszlopra tették a munkások a gránátot

2011. október 11. 6:01

A 40. héten, azaz október 3–9. között 51 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 20 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 2198 bejelentést kaptak.

1595925908

Az örmény erőknek feltétel nélkül távozniuk kell

2011. október 10. 20:43

Az örmény erőknek feltétel nélkül távozniuk kell Azerbajdzsánból, és a Hegyi-Karabahból elűzött azerieknek biztosítani kell a hazatérést szülőföldjükre – erősítette meg országa álláspontját Ilham Aliyev azeri elnök október 10-én, hétfőn Bakuban. Az ENSZ és több nemzetközi szervezet is támogatta Azerbajdzsán álláspontját, a világszervezet Biztonsági Tanácsa pedig több határozatban szólította fel Örményországot, vonja ki erőit Azerbajdzsán területéről – mondta Aliyev a XXI. század, remények és kihívások címmel megrendezett nemzetközi humanitárius fórumon.

1595925907

Guatemala Super Tucanokat vásárolna

2011. október 10. 19:16

A guatemalai védelmi minisztérium hat darab brazil fejlesztésű Embraer EMB-314 típusú kiképzőgépet vásárolna – írja a Flightglobal. Jelenleg az ország vezetése tárgyalásokat folytat brazil és spanyol bankokkal, melyek hitelfedezetet nyújtanának a gépek beszerzésére. Információk szerint a megbeszélések már a végső stádiumban vannak.