Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 6469. oldal

Cikkek
1595925044

MH Katonai Háromtusa Bajnokság

2011. szeptember 25. 10:22

Szeptember 21-22-én került sor Szentendrén a 2011. évi MH Katonai Háromtusa Bajnokságra. Amint azt dr. Eleki Zoltán alezredes, a HVK Kiképzési Csoportfőnökség kiemelt testnevelő főtisztje, a verseny MH-ellenőre elmondta: ez a rendezvény az év utolsó MH szintű versenye.

1595925044

Hét év börtönt kapott egy amerikai katona egy afgán fiú megöléséért

2011. szeptember 25. 8:19

Vádalku keretében hét év börtönbüntetésre ítélt szeptember 23-án, pénteken a hadbíróság egy amerikai katonát, aki közvetlen közelről agyonlőtt egy 15 éves afgán fiút. Andrew Holmes közlegény egyike annak az öt katonának, akiket azzal vádolnak, hogy hidegvérrel lemészároltak afgán civileket, majd a holttestek mellett pózolva fényképeket készítettek. Az öt katona közül Holmes volt a legfiatalabb, mindössze 19 éves volt az események idején, 2010 elején.

1595925042

Bercsényi László, a világhírű huszár

2011. szeptember 25. 7:16

Az idei Nemzeti Vágtát –  ahogyan az Hende Csaba honvédelmi miniszter megnyitó beszédében is elhangzott – a két Bercsényi emlékének ajánlották föl a szervezők. A Millenniumi emlékmű oszlopán az apa, Bercsényi Miklós, és fia, Bercsényi László arcképe őrködött a verseny fölött.

1595925041

„Welcome Home” Ceremony and Signature in Debrecen

2011. szeptember 25. 6:09

On Tuesday, September 20 Defence Minister Dr. Csaba Hende attended the “Welcome Home” ceremony held in the main square of Debrecen for the soldiers who recently served in individual positions in Afghanistan, with the ISAF HDF Provincial Reconstruction Team, the HDF Air Advisory Team (AAT) and the HDF KFOR contingent in Kosovo. In what followed, inside the Mayor’s Office the Defence Minister and László Papp, the Vice-Mayor of Debrecen signed a letter of intent on the conversion of the Gábor Dénes Technical Electronics School and Dormitory into a military secondary school.

1595925039

Kutatók „éjszakáztak” a ZNME könyvtárban

2011. szeptember 24. 21:59

Szeptember 23-án, pénteken, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) hét érdekfeszítő előadással kapcsolódott be az Európai Unió országaiban mindenhol megtartott, már évek óta sikeres Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatba. Az egyetemi tudósfesztiválra idén Ausztráliából is érkeztek vendégek.

1595925039

Múltidézés Pákozdon

2011. szeptember 24. 20:53

Hagyományőrző csoportok bemutatóival vette kezdetét szeptember 24-én, szombaton az idei, több napon át tartó Honvédfesztivál Pákozdon, a Katonai Emlékparkban (KEMPP). A rendezvényre kilátogatók megcsodálhattak többek között a korhű, első és második világháborús egyenruhába öltözött katonákat, és közelebbről is megismerkedhettek régi korok különféle haditechnikai eszközeivel és fegyvereivel. A programot a székesfehérvári Helyőrségi Zenekar látványos gyepshow-ja nyitotta meg.

1595925038

A felkelők keletről behatoltak Szirt területére

2011. szeptember 24. 20:41

Az új líbiai hatóságok katonái keleti irányból behatoltak a még védekező Szirt városába, és nem ütköztek ellenállásba – jelentette be szeptember 23-án, péntek este egy harctéri parancsnok.

1595925037

Koronaőrök szép ünnepe

2011. szeptember 24. 19:57

A magyar királyi Koronaőrség tíz „élő legendája” 1991 szeptemberében hozta létre a Magyar Koronaőrök Egyesületét. A budai várban, az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében szeptember 24-én, szombaton szép ünnepen emlékeztek a koronázási jelvények és a Szent Jobb mindenkori őrzőire, az egyesület eltelt húsz esztendejére, s külön arra a napra, amikor ismét katonák, a Honvéd Koronaőrség tagjai vették át a magyar államiság és függetlenség szent jelképeinek parlamenti őrzését.

1595925036

Nem lesz könnyű menet!

2011. szeptember 24. 18:37

Nagyszabású sporteseménynek ad otthont a MH Pápa Bázisrepülőtér szeptember 27-28-án. A hazánkban első ízben megrendezendő katonai túlélő futóversenyről az egyik szervezőt, Bíró András századost, az alakulat testnevelőtisztjét kérdeztük.

1595925036

Kadhafi a sivatagban bujkál?

2011. szeptember 24. 16:33

A megbuktatott líbiai vezető, Moammer Kadhafi titokban az ország déli, sivatagos területére távozott – közölte szeptember 23-án, pénteken az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) katonai parancsnoka.