Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7059. oldal

Cikkek
1595907653

Amerikaiak voltak a kedden meghalt katonák

2010. szeptember 23. 11:25

Mind a kilenc NATO-katona, aki a keddi helikopter-balesetben meghalt, amerikai volt – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön. A Pentagon a baleset okáról nem adott tájékoztatást. Az afganisztáni nemzetközi erők számára az utóbbi négy évben ez volt a legnagyobb emberveszteséggel járó incidens.

1595907653

Clinton együttműködést javasol a rakétavédelem terén

2010. szeptember 23. 10:41

A NATO-nak és Oroszországnak erősítenie kell az együttműködést a rakétavédelem területén – jelentette ki szerdán New Yorkban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a NATO és Oroszország miniszteri szintű tanácskozásán.

1595907652

Csak Berlinben 350 muszlim terrorista tartózkodik

2010. szeptember 23. 10:37

Nemrég hozták nyilvánosságra a német Bundeskriminalamt (Szövetségi Bűnügyi Hatóság) éves jelentését, mely számos fontos megállapítást tartalmaz a Nyugat-Európát és ezen belül is elsősorban Németországot veszélyeztető iszlám terrorizmust illetően. A dokumentum adatai igen erős aggodalomra adnak okot.

1595907651

Izrael szerint elfogult az ENSZ-jelentés

2010. szeptember 23. 10:03

Elfogultnak minősítette Izrael az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentését, amelyben a testület megállapította, hogy a Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyflottilla elleni májusi támadással a zsidó állam súlyosan megsértette az emberi jogokat.

1595907650

Modernizálják a holland Cougar helikoptereket

2010. szeptember 23. 8:50

A holland Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy 17 darabos Eurocopter AS 532U2 Cougar Mk2 flottáján élettartam-hosszabbítási és modernizációs programot fog végrehajtani a gyártóval közösen. A munka 2012-ben veheti majd kezdetét, és elvégzése után a rajta átesett helikopterek 2026-ig maradhatnak üzemben a Holland Légierő állományában.

1595907650

„A szakmai színvonal mindig fokozható”

2010. szeptember 23. 8:46

Hamarosan véget érnek az idei katonazenekari fesztiválok, melyek a szokásos siker és nagy érdeklődés mellett zajlottak le szerte az országban. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a katonazenészekre nem várnak további jeles alkalmak 2010-ben. A Magyar Honvédség főkarmesterével, Csizmadia Zsolt ezredessel beszélgettünk.

1595907650

Katonai tömegsírra bukkantak Vietnamban

2010. szeptember 23. 8:41

A Vietkong negyvenhét katonájának maradványait tartalmazó tömegsírra bukkantak Vietnamban – jelentette be egy közigazgatási vezető csütörtökön. Nyolc holttestet már azonosítottak – tette hozzá Quang Ngai tartomány Nghia Hanh körzetének helyettes vezetője. A tömegsírt ebben a körzetben találták.

1595907650

Oroszország nem szállít Iránnak Sz–300-asokat

2010. szeptember 23. 5:24

Oroszország nem szállítja le Iránnak a korábban megrendelt Sz–300 típusú légvédelmi rakétarendszereket, melyek az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az Irán ellen bevezetett szankciók hatálya alá esnek – jelentette be szerdán Moszkvában Nyikolaj Makarov vezérkari főnök, majd a Kreml.

1595907649

Afgán NATO-támaszpontra támadókkal végeztek

2010. szeptember 23. 5:21

Tálibok támadtak egy NATO-támaszpontra Kelet-Afganisztánban, de a szövetséges és afgán erők visszaverték a támadást, melyben legalább 25 felkelő életét vesztette – jelentették hivatalos források szerdán.

1595907649

A horvát elnök megfosztott a rangjától öt tisztet

2010. szeptember 23. 5:16

Ivo Josipovic horvát államfő szerdán megfosztott rangjától öt katonai vezetőt, mert háborús bűnök és egyéb bűncselekmények elkövetésében talált őket vétkesnek. Az 1991-es szerb–horvát háború alatt még hősként tisztelt öt férfi kiváltságai megszűnnek, és nyugdíjcsökkentéssel is számolniuk kell.