Hírek - 7142. oldal
Ganic visszatért Szarajevóba
2010. július 28. 12:41
Visszatért Szarajevóba a korábban Szerbia kérésére Londonban őrizetbe vett, majd öt hónapos jogi huzavona után kedden végül szabadlábra helyezett Ejup Ganic, a boszniai kollektív államelnökség volt tagja. A 64 éves Ganic szerda reggel hagyta el Londont, ahonnan először Isztambulba, majd a boszniai fővárosba utazott.
Amerikai kiképzőgépekkel erősít az iraki légierő
2010. július 28. 11:45
A Hawker Beechcraft cég megerősítette azt az információt, miszerint az iraki légierő számára leszállították az első nyolc darab T-6A Texan típusú kiképző repülőgépet. A gépek átadása az előzetes ütemterv szerint halad, a 2010-es év végéig várhatóan további hét gépet vehet át Irak légiereje.
Sorozna a Hamasz?
2010. július 28. 11:30
A Gázai övezetet irányító Hamasz szélsőséges palesztin szervezet „belügyminisztere” úgy nyilatkozott, hogy a kormány önkénteseken, majd később sorkötelezettségen alapuló hadsereg megteremtését fontolgatja. Fati Hamad egy új rendőrségi épület átadásán vetette fel a széles alapokon létrehozandó haderő ötletét.
Temesvár veszte szabad utat nyitott a töröknek
2010. július 28. 11:29
1552. júniusában Szokullu Musztafa beglerbég 50 ezres serege élén Temesvár ellen fordult. A várat alig kétezer ember védte. Az egy hónapos ostrom után, július 27-én Temesvár elesett. A harcokban életét vesztette a vár kapitánya, Losonczy István is. A török had ez követően szinte szabadon vonulhatott tovább Magyarország ellen.
Javuló katonai együttműködés
2010. július 28. 11:19
Javulóban van a NATO és Oroszország viszonya, és ez annak tudható be, hogy ugyanazok a dolgok aggasztják őket Afganisztán a terrorizmus és a kalózkodás kapcsán – jelentette ki az észak-atlanti szövetség katonai bizottságának elnöke. Az olasz Giampaolo di Paola tengernagy Moszkvába látogatott a hét végén, és kedden számolt be a tapasztalatairól Brüsszelben.
Vizsgálat indult a Wikileaks ellen
2010. július 28. 10:55
Büntetőjogi vizsgálatot indított az amerikai szárazföldi hadsereg kedden azzal kapcsolatban, hogy a Wikileaks oknyomozó honlap több tízezer oldalnyi bizalmas iratot szivárogtatott ki az afganisztáni hadműveletekről. Az eljárást a haderőnem bűnügyi vizsgálati osztálya folytatja le, amely a májusban őrizetbe vett Bradley Manning ügyében is kutakodik.
Még több pénz az afganisztáni hadműveletekre
2010. július 28. 10:36
Az amerikai szenátus kedden megszavazta az afganisztáni műveletekre szánt költségvetés emelését: a törvény 33 milliárd dollárt irányoz elő elsősorban az amerikai csapatok afganisztáni műveleteire, s négymilliárd dollár gazdasági támogatás Kabulnak, illetve a szomszédos Pakisztánnak.
1375 elsőéves hallgató a Nemzetvédelmi Egyetemen
2010. július 28. 10:16
Több, mint hatezren adták be jelentkezési lapjukat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre. A felsőoktatási felvételi ponthatárok július 22-én kerültek nyilvánosságra, ezt követően kiderült az is, hogy az egyetem alap, és mesterszakjain 1375-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől.
Jordán tiszteletbeli konzul a miniszternél
2010. július 28. 9:39
Dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere 2010. július 27-én, hivatalában fogadta Zaid Naffa urat, a Jordán Hasemita Királyság budapesti tiszteletbeli konzulját. A megbeszélésen, egyebek mellett, áttekintették a magyar-jordán kapcsolatokat.
Célt tévesztettek a tálibok
2010. július 28. 9:38
Út mentén elhelyezett pokolgép megölte egy autóbusz legalább 25 civil utasát, és további húszat pedig megsebesített szerdán a délnyugat-afganisztáni Nimrúz tartományban – közölte a tartományi kormányzó. A tisztségviselő szerint a merénylők egy NATO-konvojt vettek célba a pokolgéppel, amelynek elhaladására számítottak az adott útszakaszon.