Hírek - 7143. oldal
Szlovén nagykövet a miniszternél
2010. július 28. 9:27
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter július 27-én udvariassági látogatáson fogadta Darja Bavda¾ Kuret úrhölgyet, a Szlovén Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövetét. A találkozón a nagykövet elismerően szólt a kiváló szlovén-magyar kétoldalú katonai együttműködésről, melynek Szlovénia függetlenné válása óta nagy jelentőséget tulajdonítanak.
Nincs túlélője az izraeli helikopter-balesetnek
2010. július 28. 8:58
Nincs túlélője a Romániában történt izraeli helikopterszerencsétlenségnek, melynek következtében hat izraeli és egy román katona vesztette életét – közölte a román védelmi minisztérium. Az izraeli hadsereg CH 53 típusú helikoptere a Blue Sky 2010 nevű közös román-izraeli légi gyakorlaton vett részt hétfőn, amikor hét katonával a fedélzetén eltűnt.
Tengernagy a honvédelmi miniszternél
2010. július 28. 7:51
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter 2010. július 27-én udvariassági látogatáson fogadta Mark P. Fitzgerald tengernagyot (USA Haditengerészet), a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokát. A megbeszélés során miniszter hangsúlyozta hazánk elkötelezettségét a balkáni műveletek tekintetében.
Massa ellátogat a budapesti orvosaihoz
2010. július 28. 5:55
Felipe Massa a hétvégi, Hungaroringen megrendezendő Forma 1 Magyar Nagydíj előtt el akar látogatni a budapesti Honvéd Kórházba, ahol tavalyi súlyos balesete után megoperálták és több napon keresztül ápolták.
Tizenhat éve robbant fel az aknavető
2010. július 27. 16:50
A MH Bakony Harckiképző Központ állománya minden évben koszorúzással emlékezik meg 1994. július 25-éről. Ezen, a tizenhat évvel ezelőtti napon, az alakulat csörlőházi gyakorlóterén, éles lőfeladat végrehajtása közben felrobbant egy aknavető, s a baleset kioltotta több katona életét. A baleset helyszínén állított emlékművet idén is többen megkoszorúzták.
Protecting peace in Cyprus
2010. július 27. 16:41
The 28th rotation of the Hungarian contingent participating in the United Nations Peacekeeping Force in Cyprus (UNFICYP) have completed their preparations for the mission. Between 1922 July, Hungarian soldiers leaving for the island in the Mediterranean have demonstrated their skills at the Táborfalva base in the framework of a so-called closing exercise.
Kilenc tábornok Camp Pannóniában
2010. július 27. 15:01
Július 26-án forgalmassá vált a helikopter-leszállóhely az MH Tartományi Újjáépítési Csoportnál. Hans-Werner Fritz vezérőrnagy a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) Északi Regionális Parancsnokság (RC N) parancsnoka érkezett elsőként arra a biztonsági egyeztetésre, amelynek az MH PRT adott otthont.
Amerikai és japán hadihajók az orosz haditengerészet ünnepén
2010. július 27. 14:36
2010 júliusának utolsó vasárnapján ünnepelték az orosz haditengerészet napját, melyen idén amerikai és japán hadihajók is tiszteletüket tették. A jeles esemény alkalmából már július 23-án megérkeztek a külföldi hadihajók a távol-keleti Vlagyivosztok kikötőjébe.
Müncheni osztálya lesz a Kiválósági Központnak
2010. július 27. 14:18
A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ a teljes műveleti készültségének elérése alkalmából tájékoztató konferenciát tartott eredményeiről, képességeiről és jelenlegi programjairól. Az eseményen Dr. Thomass Harbaum orvos ezredes, igazgatóhelyettes, valamint Dr. Kopcsó István orvos ezredes, igazgató számolt be a központról a sajtó képviselőinek.
Kontingensváltás a szarajevói Butmir táborban
2010. július 27. 13:49
Az elmúlt két hét megfeszített munkája után július 27-én reggel 10 órakor, az MH EUFOR Kontingens hatodik váltásának parancsnoka – a fő jegyzőkönyv aláírásával – átadta a kontingens parancsnoki beosztását, így a hetedik váltás teljes felelősséggel megkezdte szolgálatát Bosznia-Hercegovinában.