Hírek - 7213. oldal
Baross Gáborra emlékeztek a katonák
2010. június 10. 16:06
Baross Gábor egykori közlekedési miniszter születésének napján, június 6-án ünnepli a Magyar Honvédség a Katonai Közlekedés Napját. Az árvízhelyzet miatt az idei ünnepség egy kicsit „felemásra” sikerült, ám a szakemberek még így is három helyszínen ünnepelték meg fegyvernemi napjukat.
„Még a terroristák is szeretik a focit”
2010. június 10. 15:29
Péntek délután a Dél-Afrika–Mexikó mérkőzéssel megkezdődik a tizenkilencedik labdarúgó világbajnokság. A rendezvénnyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban többször is elhangzott: komoly biztonsági kockázatot jelent a dél-afrikai helyszín. A témáról a honvedelem.hu Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt kérdezte.
Svéd milliomos rendelte meg az auschwitzi feliratot?
2010. június 10. 12:48
Egy svéd milliomos, Lars-Göran Wahlström áll az egykori auschwitzi náci haláltábor feliratának ellopása mögött – jelentette a Rzeczpospolita című lengyel lap csütörtökön. Az értesülés szerint Wahlström volt az, aki megrendelte a történelmi felirat eltulajdonítását barátjától, (az egyik gyanúsítottól) a svéd Anders Högströmtől.
Osztrák pilóta nélküli helikopter mutatkozott be
2010. június 10. 12:24
2010. június 8-13. között rendezik meg Berlinben Európa egyik legjelentősebb repüléstechnikai és űrhajózási szakkiállítását, az ILA-t. A szakmai esemény kiváló bemutatkozási lehetőség a legújabb haditechnikai eszközök számára is, mint például az ausztriai Schiebel gyár Camcopter S-100 típusú pilóta nélküli helikoptere, mely először mutatta be képességeit az ILA közönségének.
Visszavonták a gátakról a katonák többségét
2010. június 10. 11:50
Már nincsen árvízvédelmi vészhelyzet azokban a megyékben, melyeket a legjobban sújtottak az elmúlt napok áradásai. Szerencsére a gátakon is egyre kevesebb a munka, így megkezdődött a védekezésben részt vevő erők visszacsoportosítása. A katonák többsége megkezdte a visszatelepülést Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.
Lázadó fegyvereseket öltek Csecsenföldön
2010. június 10. 11:44
Csecsenföldön az orosz katonák felszámoltak egy jordániai fegyveres vezette tíztagú lázadócsoportot – közölte csütörtökön a kaukázusi köztársaságban állomásozó orosz csapatok parancsnoksága. Az orosz csapatok Vegyeno járásban, egy erdős területen bukkantak rá a lázadókra, és a tűzharc során megöltek tíz fegyverest.
Tárgyalni és büntetni!
2010. június 10. 10:38
Az iráni nukleáris kérdésben egy minden érintett fél számára elfogadható megoldáshoz a párbeszéd és tárgyalások útja vezet – szögezte le csütörtökön reggel Csin Kang (Qin Gang) kínai külügyi szóvivő a legújabb Iránnal szemben hozott ENSZ-határozatot kommentálva.
Üléseznek a NATO védelmi miniszterei
2010. június 10. 9:47
Az afganisztáni és a koszovói NATO vezette művelet, a védelmi képességek és erőforrások alakulása a gazdasági válsághelyzetben, a rakétavédelem terve, az észak-atlanti szervezeten belül is szükségessé vált reform és takarékosság a fő téma a NATO-országok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődött, kétnapos brüsszeli tanácskozásán.
Vádat emeltek Mladic felesége ellen
2010. június 10. 6:52
Illegális fegyvertartás címén vádat emeltek a szerb hatóságok Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai parancsnok felesége ellen. Bosiljka Mladicot a szerb rendőrség rövid időre előállította és kikérdezte. Az ügyben eljáró vizsgálóbíró vádat emelt a nő ellen azoknak a fegyvereknek a törvénytelen birtoklása miatt, amelyeket 2008 végén találtak a család házában.
Megszavazta az újabb Irán-ellenes szankciókat az ENSZ BT
2010. június 10. 6:44
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán megszavazta az újabb Irán-ellenes szankciókat; a testület 15 tagja közül Brazília és Törökország nemmel szavazott, Libanon tartózkodott. Az Egyesült Államok a nyomására elfogadott határozattal szakított korábbi politikájával, amely a Teheránhoz való közeledésre helyezte a fő hangsúlyt.