Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7264. oldal

Cikkek
1595901622

Hiányolták Moszkvából a szerb hadsereget

2010. május 10. 6:17

A szerb hadsereg képviselőinek is ott lett volna a helyük Moszkvában a győzelem napi ünnepségeken, hiszen Szerbia jelentősen hozzájárult a fasizmus legyőzéséhez – jelentette ki Belgrádban a szerb védelmi miniszter. A rendezvényen 21 ország vezetői voltak jelen, köztük Boris Tadic szerb államfő.

1595901622

Afganisztánban a legrosszabb a gyerekek sorsa

2010. május 10. 6:14

Az anyák számára Norvégiában és Ausztráliában a legjobbak a körülmények, míg Afganisztánban és egyes afrikai országokban a legrosszabbak – derült ki az anyák lehetőségeit számba vevő évente közölt index 2010-es rangsorából. A Save The Children elnevezésű kezdeményezés 11. alkalommal adta ki jelentését az anyák helyzetéről.

1595901621

Meggyalázták a szovjet katonai emlékművet

2010. május 10. 6:13

Meggyalázták vasárnapra virradóra Berlinben a II. világháborúban harcolt szovjet katonák emlékművét. A német főváros Tiergarten negyedében a tettesek még a sötétség leple alatt szovjet katonák emlékét sértő feliratokat mázoltak a bronzból készült szobor talapzatára.

1595901621

Nem adták fel és pontokat szereztek

2010. május 10. 6:06

A nehéz kezdés, a pénteki forfaitolás után remekül szerepelt a Honvéd Dream Team a kapuvári II. Rábaköz-kupán. A Bálint Zoltán, Marton Dániel alkotta egység a nemzeti tereprali-bajnokság harmadik futamának összetett, magyar értékelésében a nyolcadik, kategóriájában pedig a harmadik lett.

1595901621

Kurd lázadókat akasztottak fel Iránban

2010. május 9. 13:17

Még 2008-ban ítélték halálra terrorcselekményekért azt az öt kurd lázadót, akit felakasztottak vasárnap Iránban. Egy nő is van a kivégzettek között. Az ítélet szerint a kurd lázadók több éve folytatták tevékenységüket, egyebek mellett pokolgépeket telepítettek különböző városokban lévő kormányzati és más közintézményekhez.

1595901620

Szövetséges egységek is felvonultak a moszkvai díszszemlén

2010. május 9. 13:04

Moszkvában és további 19 orosz városban moszkvai idő szerint vasárnap délelőtt 10 órakor megkezdődött a fasizmus felett aratott II. világháborús győzelem 65. évfordulójára rendezett díszszemle, melyen a háború óta első ízben vonultak fel az egykori szövetségesek – Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország, valamint Lengyelország – egységei.

1595901620

Legalább tíz lázadóval végeztek az amerikaiak

2010. május 9. 13:03

Legkevesebb tíz embert, köztük fegyveres lázadókat ölt meg vasárnap a tálibok uralta északnyugat-pakisztáni törzsi övezetben két amerikai rakéta, amelyet egy pilóta nélküli repülőgép lőtt ki egy házra – közölték helyi hírszerzési illetékesek. A légicsapás Inzarkasz faluban történt, Észak-Vazirisztán legnagyobb városától, Mirámsáhtól nyugatra.

1595901620

Autóbomba gyilkolt Dagesztánban

2010. május 9. 13:00

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap a dagesztáni Kaszpijszkban egy katonai bázis közelében, s a detonáció az első hírek szerint legalább két embert ölt meg. A merénylő vezette gépkocsit az orosz rendőrök még száz méterrel a tengerészgyalogos egység támaszpontjának bejárata előtt megállították, s a Ladában ekkor lépett működésbe a pokolgép.

1595901619

Sosem látott parádéval ünnepelnek Moszkvában

2010. május 9. 7:34

Az orosz nyelven máig Nagy Honvédő Háborúként ismert második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulóját példátlanul nagyszabású katonai díszszemlékkel és rendezvényekkel ünneplik Oroszországban és az egykori Szovjetunió legtöbb volt köztársaságában.

1595901619

19 török tiszt áll a bíróság előtt

2010. május 9. 7:33

Összeesküvés vádjával állították bíróság elé a török hadsereg 19 tisztjét. A vádlottak – akiknek gyilkosságok tervezése és a politikai felforgatás szándéka miatt kell az igazságszolgáltatás előtt felelniük – feltehetően az Ergenekon nevű nacionalista összeesküvő csoport tagjai. A török Anadolu hírügynökség szerint azt tervezték, hogy végeznek két admirálissal.