Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7262. oldal

Cikkek
1595901635

Folytatódnak a zsidó építkezések

2010. május 10. 14:28

Izrael a következő két évben folytatja az építkezéseket Kelet-Jeruzsálem zsidó negyedeiben – jelentette ki hétfőn Juli Edelstein tájékoztatási miniszter. „Nyilvánvalóan folytatni fogjuk az építkezéseket a következő két évben Gilóban, Piszgat-Zeévben, Francia-hegyen és másutt” – mondta a Likud párti miniszter a közszolgálati rádióban.

1595901634

Kína hamarosan lehagyhatja Amerikát

2010. május 10. 13:42

Egy hetet Pekingben tartózkodott Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő egy magyar delegáció tagjaként egy olyan hatoldalú tárgyaláson vett részt, ahol Tokió, Szöul, Peking polgármesterei, valamint cseh, dán és finn felek is képviseltették magukat. A szakértő legfőbb tapasztalatairól számolt be a honvedelem.hu-nak.

1595901634

Útnak indult Malajzia második tengeralattjárója

2010. május 10. 13:10

Az elmúlt napokban hajózott ki a franciaországi Toulon-ból a maláj királyi haditengerészet második Scorpene-osztályú tengeralattjárója (KD Tun Razak), ami a kikötőlátogatásokkal tarkított útja után várhatóan két hónap múlva érkezik meg a malajziai Lumutba.

1595901632

Repülőnap: látványos bemutatók égen-földön

2010. május 10. 13:10

A repülés és a katonai repülőeszközök szerelmesei már minden bizonnyal vágják a centit, így számolják a hátralévő napokat, hiszen idén is lesz Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató Kecskeméten. A hajtóművek augusztus 7-én és 8-án dübörögnek fel az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

1595901632

Az odaveszett ejtőernyősökre emlékeztek

2010. május 10. 12:55

Az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete is részt vett azon a hajdúsámsoni megemlékezésen, melyet vitéz Bakó István nyá. eje. alezredes, a Különleges Műveleti Zászlóalj tiszteletbeli parancsnoka, az 1941. április 12-én katasztrófát szenvedett ejtőernyősök egyetlen élő túlélője szervezett.

1595901631

Cipőbombát készült robbantani?

2010. május 10. 12:41

Õrizetbe vettek a pakisztáni hatóságok a karacsi repülőtéren egy férfit, akinek a cipőjében drótokra és elemekre bukkantak a biztonsági ellenőrzés során – jelentették be hétfőn. A 30 éves férfi elemekkel és elektromos áramkörökkel a cipőjében akart egy Maszkatba, Omán fővárosába tartó repülőgépre felszállni.

1595901628

Képek a Győzelem Napjáról

2010. május 10. 12:24

A moszkvai Vörös téren zajlott le az idei Győzelem napi katonai parádé. A felvonuláson mintegy tíz és félezer orosz és mintegy ezer külföldi katona vett részt Valerij Geramiszov vezérezredes, a moszkvai katonai kerület parancsnokának vezetésével. Oroszország mellett a katonai parádén német, lengyel, brit, francia és amerikai alegységek is felvonultak.

1595901628

Érettségizők a Petőfi laktanyában

2010. május 10. 11:45

Tizedik alkalommal érettségiztek a hallgatók a Petőfi laktanyában működő Budakalász Gimnázium kihelyezett esti tagozatán. A tanári gárda 10 fős tapasztalt, hivatását szerető, felkészült pedagógusokból áll. Széli Ferenc, a tagiskola vezetője elmondta, itt öröm tanítani, hiszen a diákok fegyelmezettek, tisztelettudóak és nem utolsó sorban motiváltak is.

1595901627

Magyar gránátot találtak a kempingben

2010. május 10. 10:55

A 18. héten, azaz május 3–9. között 65 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 23 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

1595901627

Összehangolt támadások Bagdadban

2010. május 10. 10:14

Hangtompítós fegyverekkel felszerelt lázadók megtámadtak legalább hat ellenőrző pontot hétfőn Bagdadban, s lelőttek legkevesebb hét iraki katonát és rendőrt, három másik ponthoz telepített pokolgépek pedig sok egyenruhást megsebesítettek – közölte egy belügyminisztériumi forrás.