Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7433. oldal

Cikkek
1595896541

Dán kommandósok foglalták vissza a hajót

2010. február 6. 7:22

Dán kommandósok visszafoglaltak egy szomáliai kalózok által megszállt hajót, és kiszabadították annak 25 fős legénységét, közölte pénteken az Európai Unió haditengerészeti szóvivője. John Harbour sorhajókapitány szerint ez volt az első eset, amikor egy hadihajó azután avatkozott közbe, hogy a kalózok már megszálltak egy tengeri járművet.

1595896541

Oroszország fenntartja a megelőző atomcsapás jogát

2010. február 6. 7:18

Dmitrij Medvegyev orosz államfő aláírta az ország új katonai doktrínáját és a nukleáris elrettentés területén 2020-ig követendő állami politika alapjait rögzítő dokumentumot. Erről maga az orosz államfő tájékoztatta pénteken az orosz Nemzetbiztonsági Tanácsot, amelynek állandó tagjaival tanácskozott aznap.

1595896541

Újabb véres leszámolás Szudánban

2010. február 6. 7:14

Legalább tizennyolc ember életét vesztette észak-szudáni nomád pásztorok és dél-szudáni katonák összecsapásaiban – közölte pénteken a hadsereg szóvivője. A harcok rávilágítanak annak égető szükségességére, hogy ki kell jelölni a két országrész határát a szudáni olajtartalék nagy részét rejtő vidéken.

1595896540

Nagy lehetőség hazánknak a parancsnokságok reformja

2010. február 6. 6:22

Több ezer kiképző Afganisztánba küldésére ösztönözte a NATO európai tagországait az amerikai védelmi miniszter és a szövetség főtitkára a védelmi miniszterek pénteken zárult kétnapos isztambuli értekezletén, hogy felgyorsítsák az afgán hadsereg és rendőrség kiképzését, és így legyőzzék a tálib lázadókat és stabilizálják az országot.

1595896540

„Meg kellett küzdeni a NATO-csatlakozásért”

2010. február 5. 20:20

Szabó Pál nyá. mérnök ezredes 35 éves katonai szolgálatából 34-et a radar fegyvernemnél töltött. A katonai szolgálatot a pápai kisegítő ezredőrsön kezdte, és évek munkája után jutott el a magasabb vezetői beosztásig. A Magyar Honvédség NATO-hoz való csatlakozását ezredparancsnokként élte meg a radarezrednél.

1595896538

Fegyvernemi ünnep a légtérellenőrzőknél

2010. február 5. 19:00

A Rádiótechnikai Fegyvernem Napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartottak az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezrednél. Az állományt levélben köszöntötte Tömböl László mérnök vezérezredes, az HM Honvéd Vezérkar főnöke, valamint Benkő Tibor altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

1595896538

Díjnyertes makettek a Közlekedési Múzeumban

2010. február 5. 13:37

A II. Makettező Gála című kiállításon olyan mérethű harci járművek, katonai és polgári repülőgépek, gépkocsik és hajók makettjei láthatóak, amelyekkel alkotóik már bemutatkoztak a hazai, vagy éppen külföldi versenyeken és kiállításokon. A szakmai zsűri ebből a körből válogatta ki 2009 legszebb makettjeit, és tárja most a budapesti nagyközönség elé.

1595896538

Pokolgépes merénylet a síiták szent városában

2010. február 5. 13:14

Autóba rejtett pokolgépek robbantak pénteken Irakban a síita muzulmánok egyik szent városában, Kerbelában; a két detonációban összesen legalább húszan életüket vesztették – közölték kórházi forrásból. A sebesültek száma meghaladja a hetvenet.

1595896537

Amerikai küldöttség a Bocskai Dandárnál

2010. február 5. 12:23

Amerikai delegáció tett látogatást az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az Ohio-i Nemzeti Gárdája küldöttsége azért érkezett a katonai szervezethez, hogy meggyőződjön azoknak az amerikai katonáknak az életkörülményeiről, akik jelenleg Hajdúhadházon magyar katonákkal közösen vesznek részt a következő OMLT váltás felkészítésén.

1595896536

Államtitkári látogatás Koszovóban

2010. február 5. 11:58

Koszovó fővárosában, Pristinában tett hivatalos látogatást dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, akit útjára elkísérte Kovács József vezérőrnagy a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnok-helyettese, illetve a honvédelmi tárca és az MH ÖHP több főtisztje.