Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A missziókban másképp csillognak a fények

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Koncsek Barna főhadnagy archív felvétele |  2022. április 14. 16:16

A koszovói misszióban betöltött lelkészi szerepéről beszélt Takács Tamás ezredes, a katolikus lelkészi kar vezetője, a KFOR vezető tábori lelkésze a Spirit FM „Katonadolog” című műsorában április 14-én, csütörtökön.

Takács Tamás ezredes (1)

Takács Tamás ezredes pályafutásáról elmondta: a sorkatonaság miatt hamarabb bújt angyalbőrbe, mint reverendába: „kilenc évig egyházmegyés papként szolgáltam, majd 2000-ben ötvöztem a kettőt és kezdtem egy új szolgálati formát.” A katonalelkész négyszer volt misszióban: háromszor Afganisztánban, egyszer Irakban. Jelenleg Koszovóban, Pristinában teljesít lelkészi szolgálatot.

„Missziós vezető lelkészként több tábor, több nemzetével és katonájával vagyok kapcsolatban, valamint vannak olyan feladataim is, mint a helyi vallási vezetőkkel való kapcsolattartás, vagy bizonyos egyházi és protokoll eseményeken való részvétel” – mesélt a missziós feladatairól az ezredes. Hozzátette: az emberi kapcsolatok alapja az együttlét, ha ismerjük a másik igazi énjét, akkor sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz. „Az, hogy a katonalelkészek hosszabb ideig együtt szolgálnak a katonákkal óriási lehetőség számukra, mert így jobban megismerhetik és segíthetik egymás életét” – hangsúlyozta Takács Tamás ezredes.

A műsorban elhangzott: a tábori lelkész elsődleges feladata misszió során, hogy segítse az embereket embernek maradni. Az ezredes hozzátette, hogy minden misszió más és más, de ottlétük célja ugyanaz: családként segíteni egymást. „Mi is lelkitámaszt nyújtunk a katonáknak, de ők is segítenek nekünk” – mondta.

Takács Tamás ezredes kiemelte: az egymás közötti bizalom nagyon fontos. Példaként elmondta mikor lehetősége volt kipróbálni az ejtőernyőzést, kicsit félt, hogy az egymásnak összehajtogatott ernyők rendben kinyíljanak. Ugrás után azonban megerősödtek az emberi kapcsolatok. „Ő bízik bennem, én bízok benne és ez a bizalom lesz az annak az alapja, hogy én hiteles leszek számára és kiállhatok elé” – részletezte.

A műsorban szó esett a misszióban szolgálatot teljesítő lelkészek számáról is, akik más országokból és más felekezetekből nagyjából 10-12-en vannak.

Végezetül a missziókban töltött ünnepekről is mesélt az ezredes. Mint mondta: ugyanazok a fények másképp csillognak külföldön, mint otthon. „Ami otthon unalmas, az itt érdekessé változik, de a legfontosabb, hogy az ünnep lényege megmaradjon. A külsőségeket pedig a helyi körülményekhez igyekszünk alakítani. Adventkor például - itt Pristinában - találtam egy gitárt a raktárban és angol karácsonyi dalokat játszottam a katonáknak” – emlékezett vissza Takács Tamás ezredes.

katonadolog_Takács
Kapcsolódó cikkek
tisztjelöltek_archív_nyitó

Milyen is (lesz) a tisztképzés?

2022. január 20. 16:12

MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens 13. váltása

Egyenesen Irakból

2022. február 17. 15:27

20220317-spiritfm-koncz ezredes

Mindenre (is) figyelnek

2022. március 17. 17:09

Spirit FM_Kovács_Vilmos_ezds

Információs kárpótlás

2022. március 31. 17:52