„Generációk hiányoznak a parancsnokság állományából”

2007. január 1-jén alakult meg az MH Összhaderőnemi Parancsnokság. Azóta eltelt két és fél év. Hogyan látszik, beváltotta az ÖHP a megalakításkor hozzá fűzött reményeket?

Én határozottan azt tudom mondani, hogy igen, beváltotta a hozzá fűzött reményeket! Kicsit bővebben azt is el kell mondanom, hogy a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága úgy jött létre, hogy ilyen szervezetre más országok haderőiben nem volt példa. Tehát nekünk nem volt mit követnünk, nem volt honnan a tapasztalatokat átvennünk, vagy éppen egy jól működő sémát lemásolnunk. Éppen ezért nagyon komoly gondolkodást, szakmai hozzáértést és türelmet igényelt az, hogy megkeressük a megoldásokat a felmerülő kérdésekre. A már előre ismert feladatok függvényében próbáltuk összeállítani a szervezetet, és azt a struktúrát, amely már képes lesz kezelni ezeket a teendőket. Szerencsére ma már kijelenthető, hogy a feladatot végrehajtottuk, a parancsnokság szépen és eredményesen működik. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy pillanatnyilag, vagy éppen a közeljövőben nincs mit tovább csiszolni az ÖHP-n. Ahogy változnak a kihívások és az elvégzendő teendők, az a parancsnokságon is megkövetel különféle módosításokat, amelyek az újabb feladatok ellátásához elengedhetetlenek. Emellett előfordult már olyan is, hogy a tapasztalatok alapján kellett kicsit változtatnunk a szervezeten, amely így hatékonyabb és eredményesebb lett.

Említette, hogy az ÖHP megalakulásakor nem volt hasonló jellegű és feladatrendszerrel bíró középszintű parancsnokság a NATO tagországokban. Azóta alakítottak ki már a szövetséges országok hasonló rendszert?

Fél éve annak, hogy január 15-én átvette a parancsnoki teendőket Tömböl László mérnök vezérezredestől, akivel két évig együtt dolgoztak az ÖHP élén. Változtatott valamit elődje módszerein?

Gondolom, Tömböl tábornok úr nem veszi sértésnek, ha azt mondom, hogy mi nagyon sok mindenben hasonlóképpen gondolkodunk, és hasonló véleményünk van. Emiatt valószínűleg az ő módszerei közül sok mindent alkalmazok. Azt viszont látni kell, hogy minden vezetőnek megvan a maga sajátos vezetési stílusa és módszere. Ezért inkább úgy fogalmaznék: az összhaderőnemi parancsnokság azon az úton halad, amit Tömböl tábornok úr jelölt ki még annak idején, a 2007-es megalakuláskor. Vallom, erről az útról nem kell letérni, s az én vezetésemmel az összhaderőnemi parancsnokság az akkor kitűzött célokat kívánja elérni.

Milyen tapasztalatai vannak az ön számára az ÖHP élén eltöltött fél évnek?

Az elmúlt hat hónap csak pozitív tapasztalatokat hozott nekem. Mindenképpen el kell mondanom, hogy a parancsnokságon szorgalmas, jól felkészült és kiváló szakemberekkel dolgozom együtt. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy sajnos generációk hiányoznak a parancsnokság állományából. A parancsnokság átlagéletkora 32 év, az alárendelt katonai szervezeteknél szolgálatot teljesítők átlagéletkora pedig 30 év. Hiába van kiváló felkészültségű, nagyszerű állomány a parancsnokságon, vannak szakmabéli hiányosságok. Mert akik kiváltak, szinte egyik napról a másikra hagyták el a honvédséget az átszervezések, a haderőreform, vagy számos más ok miatt. Emiatt azt a tudást és képességet, amelyeket ők szolgálati idejük alatt elsajátítottak, nem tudták átörökíteni, átadni a fiatalabb generációnak. S ennek a súlyát elsősorban ezek a fiatal tisztek érzik, akiknek még nem volt arra elegendő lehetőségük, hogy a gyakorlatban lássák és megvalósítsák a különféle feladatokat. Ezért ez most rettentő nagy energiát követel tőlük mindezen hiányosságok pótlása.

Az ÖHP alárendeltségébe tartozik a Magyar Honvédség jelentős része. Vagyis az évente, a különféle missziókban megforduló mintegy kétezer katona többsége is a parancsnokság valamelyik alárendeltjénél szolgál. Hallani olyan híreket, hogy egyre nagyobb az állomány missziós leterheltsége, s emiatt gondot okoz a külszolgálati beosztások feltöltése.

A kérdésre a választ két részre kell osztani. Valóban vannak olyan beosztások, elsősorban a speciális, vagy a törzstiszti beosztások, ahol előfordul, hogy problémát okoz az önkéntes, vagyis a pályázatok útján történő jelentkezés. Ugyanakkor az „átlagos" beosztásoknál, vagyis a legénységi állomány esetében mindig bőven van jelentkező egy-egy feladatkörre, így nemcsak, hogy a feltöltés nem okoz gondot, de még válogatni is tudunk a jelentkezők közül. Jogosan merülhet fel a kérdés: mi az oka annak, hogy a hivatásos állomány esetében gyakran hiányok vannak? Egyrészt köszönhető ez annak, hogy a katonai szervezeteknél eleve léteznek békehiányos beosztások, illetve mind az alakulatoknál, mind pedig a parancsnokságon az elmúlt években olyan minimálisra csökkentek a különböző fegyvernemi és szaktiszti beosztások, hogy maga a szervezet nem tudja a felkészülés és a misszió időtartamára nélkülözni a katonát. Emellett persze olyan okok is vannak, hogy a misszióra szívesen jelentkező katona családja mondja azt: az elmúlt években teljesítettél két-három külszolgálatot, most már legyél velünk is…

Hogyan lehet ezt a problémát megoldani?

Az egyik és legfontosabb, amit tehetünk, hogy valamilyen tervszerűséggel próbáljuk kezelni a hiányt. Székesfehérváron, az összhaderőnemi parancsnokságon a munkatársaimmal együtt úgy rendeztük ezt a kérdést, hogy másfél évre előre kijelöltük a misszióba induló személyeket. Azaz az érintett személy másfél évvel korábban már tudja, hogy melyik misszióban, milyen beosztásban számítunk az ő szaktudására. Így van ideje felkészülni a külszolgálati feladatokra, elrendeznie az ügyeit, s a családját is felkészítenie a fél éves távollétre. Ezzel a lépéssel tervszerűséget és kiszámíthatóságot viszünk a rendszerbe.

Nem veszik viszont ezzel el a misszióba való jelentkezések önkéntessége?

Nehéz kérdés, de ki kell mondani: a Magyar Honvédségben szolgáló hivatásos katonáknak tudomásul kell venniük, hogy előfordulhat olyan eset, amikor nem idehaza, hanem a határainktól távol kell szolgálati feladataikat ellátni. Úgy is mondhatnám, hogy a magyar haderőben nem lehetnek kiváltságos emberek, és kiváltságos beosztások, nincsenek csak misszióba járók és csak itthon szolgálatot teljesítők. Én úgy gondolom, hogy minden hivatásos katonával szemben elvárás kell, hogy legyen akár a nyelvismeret, akár a missziós szolgálat. Ezt tudomásul kell vennünk! Sajnos a magyar katonák egy része az önkéntességet még midig csak úgy tudja elképzelni, hogy a misszióba történő jelentkezés és a kiválasztás pályáztatási rendszer útján történik. Véleményem szerint az önkéntesség elvét nemcsak így lehet elképzelni, hanem úgy is, hogy az illetőnek a szándékával egyeztetve történik a misszióba történő kiutazás. Másképp fogalmazva: a szervezet érdeke és az egyéni érdek együttes kezelésével.

Szerintem én ugyanúgy vagyok vele, mint nagyon sok katonai szervezet parancsnoka: úgy gondoljuk, hogy ránk mindig szükség van, mi nem mehetünk szabadságra, nekünk mindig készenlétben kell állnunk. Nos, idén, a családom nagy-nagy ráhatására, úgy tervezzük, hogy négy napot a Balaton partján töltünk. De már mondtam a feleségemnek, hogy én nem tudok ott majd mit csinálni, így viszem a laptopot, és írom a phd értekezésemet. El lehet képzelni, hogy mi volt erre a válasz… Egyébként amióta katona vagyok, igazából egyszer voltunk nyaralni a feleségemmel, tehát éppen itt volt az ideje egy újabb vakációnak.

A nyári szabadságolások után, augusztus második felében viszont megkezdődik a felkészülés az év legnagyobb harcászati gyakorlatára, a Bevetési Irányra. Ez a gyakorlat minden évben más-más képességeit mutatja be a Magyar Honvédségnek. Ha jól tudom, az idei egészen speciális gyakorlat lesz.

Nagy várakozással tekintek e gyakorlat elé, nagyon a szívemen viselem a megvalósulását. Hiszen tavaly, amikor még tartott a Bevetési Irány 2008, már akkor jelentettem Tömböl tábornok úrnak, hogy a következő gyakorlatot nem a várpalotai lőtéren kellene megtartani. Hiszen van nekünk egy úgynevezett „hibernált" képességünk, amely a katonák részére új feladatként jelentkezhetne. Ez pedig a vízi akadály leküzdése. Vagyis az idei Bevetési Irány gyakorlaton már nemcsak a szárazföldi és a légierőhöz tartozó alakulatok együttműködését mutatnánk be, hanem a tűzszerész és hadihajós zászlóaljat, valamint a műszaki képességet, és a lövészek nemzetközi feladatokra felajánlott erőit is. Terveink szerint az idei gyakorlaton részt vevő alakulatok egy vízi átkelést hajtanánk végre, Ercsi térségében. Ezzel egy olyan képességet hoznánk vissza, amely oly mértékben lett hibernálva, hogy a BTR–80A típusú harcjárművek rendszerbe állítása, vagyis a kilencvenes évek második fele óta, még nem hajtottunk végre hasonló feladatot. Annak ellenére nem lettek ezek az eszközök megmerítve, hogy ugyanúgy úszóképesek, mint az elődjeik, a korábbi BTR-ek. Nyilván a technikai eszközt kiszolgáló állomány nem is lett erre a feladatra kioktatva, kiképezve, felkészítve. Éppen ezért én azt mondom, hogy egy ilyen meglévő képességet ki kell használni, s a katonákat meg kell tanítani a vízi átkelésre is. A gyakorlatra történő felkészülést egyébként már májusban megkezdtük, s nagyon jól haladunk.

Ha jól sejtem, ennek a feladatnak egyrészt vannak belső feltételei – mármint hogy az állomány legyen felkészítve és végre tudja hajtani a feladatot –, másrészt pedig külső, a Magyar Honvédségtől független feltételei is. Gondolok itt például a Duna vízállására. Mi történik abban az esetben, ha a gyakorlat ideje alatt nem megfelelő a folyó vízszintje?

Mint minden gyakorlatra, a Bevetési Irány 2009-re is úgy készülünk, hogy tisztában vagyunk azzal: elképzelhető, hogy az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé a végrehajtást. Ha egy gyakorlatot a Bakonyban hajtunk végre, akkor legfeljebb a köd az, ami hátráltathatja a munkánkat, és ez általában mindig be is következik. De ott lehetséges az, hogy a végrehajtást egy nappal elcsúsztatjuk, vagy várunk egy-két órát és akkor már lehet repülni, vagy éppen lőni. A mostani gyakorlat ettől bonyolultabb és nehezebb olyan értelemben, hogy ha a Duna vízállása nem megfelelő, akkor nem lehet csúsztatni a végrehajtást, mert semmi nem változik egy-két óra, vagy egy nap múlva. Ezért van az idei Bevetési Irány gyakorlatnak egy „B-változata" is: ha a Duna vízállása nem teszi lehetővé az átkelést, akkor a gyakorlatot mégis a várpalotai lőtéren hajtjuk végre. Természetes itt nem vízi akadály leküzdése lesz a feladat, hanem a debreceni dandár 5/1-es zászlóaljának – amelynek feladatai lennének a dunai átkelés során is – CREVAL ellenőrzését végezzük el. Hiszen ez az alegység – mint felajánlott erő – a nemzetközi képesség elérése előtt most került abba a helyzetbe, hogy a nemzeti CREVAL ellenőrzését végre kell hajtanunk.

Milyen nagyobb feladatok várhatók még a Bevetési Irány mellett idén?

Három kiemelt feladatot szeretnék előtérbe helyezni. Az első és legfontosabb, hogy folytatni kell a különféle missziókra való felkészítést. Ugyancsak kiemelt feladatként kell kezelni a légvédelmi rakétalövészetet. Mindemellett pedig készülnünk kell a 2010-es gyakorlatra is, amelyik az MLF kötelékében, Magyarországon végrehajtandó nemzetközi gyakorlat lesz. Ennek előkészületi munkálatait már most végezzük. Tehát én úgy gondolom, hogy van bőven feladat a következő évre is.

Az elkövetkező években az Összhaderőnemi Parancsnokságon és az alárendelt katonai szervezeteknél várhatók még újabb változások, vagy már nincsen szükség szervezeti átalakításokra?

Én nagyon bízom benn, hogy már nem lesznek változások. Természetesen vannak olyan kisebb feladatok, amelyeket még végre kell hajtanunk. Például a parancsnokság értékelő-elemző funkcióját erősíteni kell. Emellett célszerű lenne önállósítani a missziós feladatokkal foglalkozó részleget, hogy a vezetési rendszert egyszerűsítsük. Több változásra azonban nincs szükség a parancsnokságon. A katonai szervezeteknél szervezeti és strukturális változtatásokra ugyancsak nincsen szükség. Korrekciókra viszont igen. Például a 43-as híradó és vezetéstámogató ezrednél vissza kell állítani azt a javító-műszaki képességet, amelyet a közelmúltban szerveztünk ki. Hasonló korrekció ez, mint amit tavaly végeztünk el a szentesi műszaki zászlóaljnál, ahol visszahoztuk az alacsonyvízi hídépítő képességet. Úgy gondolom, hogy a jövőben már elengedhetetlen a stabilitás, a kiszámíthatóság, a tervszerűség és tervezhetőség, hiszen ennek hiánya okozta azt, hogy olyan nagy számban hagyták el a Magyar Honvédséget, hogy generációk váltak ki a rendszerből. Olyan szakemberek hiányoznak, akiknek pótlása elengedhetetlen, de sajnos ez éveket vesz majd igénybe.

Fotó: A szerző és archív