Hazai hírek - 2115. oldal
Farsangolt a bajtársi egyesület
2016. február 10. 19:46
A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán rendezte meg hagyományos, télbúcsúztató, vidám, műsoros-zenés bajtársi összejövetelét február első hétvégéjén.
Fegyverismeret katonasulisoknak
2016. február 10. 16:37
A napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi Sándor laktanyájában fogadták azokat a diákokat, akik katonai alapismeretek tantárgyból ebben a félévben tanulják a haditechnika fejezetet.
Amatőr régész – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2016. február 10. 11:22
Évek óta szántóföldeken és „csatákban” tölti szabadidejét Csiga János főtörzsőrmester. Amatőr hadszíntérkutatóként Kengyel község határát járva keresi a második világháború földből előbukkanó relikviáit, hagyományőrzőként pedig mint sorgyalogos szolgál a Habsburg császár seregében.
A számítógép atyjára emlékeztek
2016. február 10. 9:16
A Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség, valamint az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezésében, Neumann János halálának 59. évfordulóján – február 8-án – rendeztek Magyar Honvédség szintű központi ünnepséget az informatikai szolgálat napja alkalmából Budapesten.
Nem volt robbanóanyag a gránátnak látszó fémtárgyban
2016. február 10. 7:10
Az ötödik héten, azaz február 1-7. között 22 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül két esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.
Bevetésen a Mobil Toborzó Csoport
2016. február 9. 18:25
A napokban több száz érdeklődő hallgatta végig Miskolcon és Nyíregyházán az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) képviselőinek előadását, ami a Magyar Honvédségben vállalható katonai szolgálati formákról szólt.
Idén ismét útnak indul az Isonzó Expressz
2016. február 9. 15:07
Idén új útvonalon, még több programmal indul el az Isonzó Expressz emlékvonat azokra az olasz és szlovén helyszínekre, ahol az első világháborúban magyar katonák harcoltak. A különvonatról és az utazás programjáról február 9-én, kedden tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében.
Hézagos életút – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2016. február 9. 14:38
A második világháború két történelmi jelentőségű hadműveletében, a szicíliai és a normandiai partraszállásban is részt vett az amerikai haderő magyar származású katonája, Kovács Albert, akinek hagyatékát két éve kapta meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Kéthetes felkészítés gépjárművezetőknek
2016. február 9. 11:33
Február elején megkezdődött a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban gépjármű-vezetői beosztásban szolgáló önkéntes műveleti tartalékos katonák osztályba soroló képzése.
Felújított löveg a Hadtörténeti Múzeumban
2016. február 9. 9:21
Újabb felújított eszközzel gyarapodott a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülő első világháborús kiállítása. A május 21-én megnyíló „Magyarország Nagy Háborúja” címet viselő tárlatban a tüzér fegyvernem első világháborús szerepének bemutatásához egy 1914 mintájú 10 centiméteres könnyű tábori tarack nyújt majd hátteret.